Hazaérkezett az első gép a törökországi károsultakkal

Az érkezőket a biztosító munkatársai a helyszínen tájékoztatták a kárbejelentés módjáról. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a még Törökországban lévő utasokkal is. 

Vereczki András, az Uniqa Biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI-nek elmondta, hogy kedden délután 194 utas érkezik haza Magyarországra a Turkish Airlines járatával a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasai közül, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet.

A biztosítási szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket. A vagyoni biztosíték kizárólag az utasok hazahozatalára, a kényszerű kint tartózkodás finanszírozására és a befizetett részvételi díjak visszatérítésére használható fel.

A Green Holidays bajba került utasai közül egyetlen vendégnek sem kell fizetnie vasárnaptól a szállásért, mindenki visszakapja a pénzét - közölte a csődöt jelentett magyar utazási iroda törökországi partnere, az Akdem Travel vezetője kedd délután az M1 aktuális csatornán.

Orhan Demirtas beszámolt arról, hogy hétfőn folyamatosan egyeztettek a magyar nagykövetséggel, és végül elmondhatják, a biztosítás rendelkezésre áll, hogy fedezze az utasok szállásköltségeit július 2-ától, vasárnaptól.

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében aznap délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A társaságnak a fizetésképtelenség bejelentésekor közel ezer utasa tartózkodott Törökországban, de vannak további károsultak is, akik befizették az utazást az irodánál, de még nem utaztak el. 

Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, a Green Holidays irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna, hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani. Kitért arra is, hogy az irodát jogszabálysértés miatt törölték az utazásszervezők nyilvántartásából, de a működés megszüntetése helyett a tevékenységi kör bővítésével átalakították az irodát

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az utazási irodák szabályozásának átalakítását, esetleg a vagyoni biztosíték emelését vagy más kötelezettségvállalás előírását javasolta a Green Holidays csődjével összefüggésben, a jelenlegi szabályozás a szervezet szerint nem alkalmas arra, hogy valóban megvédje az utasokat egy utazási iroda fizetésképtelensége esetén. 

180 magyart hagyott Törökországban egy csődbe ment utazási iroda

Az Alfahír információi szerint a közel kétszáz magyar turistát végül Antalya különböző szállodáiba vitték, de mivel azokba nem voltak befizetve, gyakorlatilag semmilyen ellátást nem kaptak, csak leülhettek a váróban. Az egyik érintett Magyarországon tartózkodó rokonától megtudtuk, hogy mintegy 70-80 magyar turista várakozik jelenleg is az antalyai Golden Coast nevű szállodában.