Totális apátia: a gázszerelőnél hagyjuk a földjeinket?

Elhitteték velünk, hogy magyar föld sorsa nem fontos?

Mint ismert, ellenzéki pártok kezdtek aláírásgyűjtésbe annak érdekében, hogy a magyar lakosság népszavazással állítsa le a Fidesz oligarcháinak földhöz, ezzel együtt állami és uniós támogatáshoz juttatását. Ugyanis az orbáni kisgömböc ebben az esetben nem csupán egy szektort zabál fel, hanem a hazánk jövője szempontjából az egyik legfontosabb természeti erőforrást magánosította a közösségi tulajdonból.

Bár most úgy tűnik, a Közösséget ez annyira nem is zavarja, legalábbis még.

nem lesz meg?

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek elmondta: a kezdeményezés szervezője 27 973 ívet adott le.

 

Hétfőig az összes leadott aláírásgyűjtő ív 67,2 százalékát dolgozták fel. Az ellenőrzés során eddig 126.380 érvényes aláírást találtak, vagyis az ellenőrzött aláírások 82,4 százaléka volt érvényes. Érvénytelen volt 26.958 aláírás, ebből 8.874 volt úgynevezett kettős ajánlás, 2.861 "adathiányos", 13 901 esetben pedig azért volt érvénytelen, mert az adatok alapján nem lehetett egyértelműen azonosítani a választópolgárt. További 1.255 esetben nem volt választójoga a népszavazási kezdeményezést támogatónak, 67 esetben pedig az aláírás nem arra a támogató választópolgárra vonatkozott, akinek az adatai az ív sorában szerepeltek.

Ha nem jön össze a népszavazáshoz szükséges minimum 200 ezer érvényes aláírás, akkor a parlamenten és a kormányon múlik, hogy enged-e a lakosság felől irányuló nyomásnak és kiírja referendumot - sóhajtott fel lapunk kérdésére Sallai Róbert Benedek, az LMP szakpolitikusa, aki személyesen is aktív szerepet játszott a szignók gyűjtésében. Az ellenzéki politikus figyelmeztetett, ha nem sikerül gátat szabni a folyamatnak, és folytatódik a közvagyon szabad rablása, 2018-ra a Fidesz egy olyan gazdasági hatalmat alakíthat ki, hogy nem is lesz szüksége a politikai győzelem megszerzéséhez, a tényleges irányítás az élet minden területét ellenőrző fideszes oligarcháké marad.

Az NVI által ismertetett adatokkal kapcsolatban Sallai megállapította, az elmúlt 25 év legnagyobb tragédiája ez a totális apátia, ami ma hazánkban uralkodik.

Vajon ennyire elvesztette a magyar társadalom az immunrendszerét, az öngyógyító-képességét?

A teljes Jobbik-frakció aláírása ott szerepel a gyűjtőíveken, ennek megfelelően Magyar Zoltán, a nemzeti párt agrárpolitikusa is szomorúságának adott hangot, amikor az Alfahírnek kifejezte abbeli reményét, hogyha nem is gyűlik össze a kellő számú érvényes aláírás, majd a parlamentben sikerül valahogy átverni egy állami földeket védő törvényt.

Egy betartható ígéret

Az ellenzéki képviselők Lázár János szavaira is alapozhatnak, aki ígéretet tett arra a július eleji kormányinfón, hogy a földárverések harmadik körével lezárultak a licitek, "kész törvényben is rögzíteni a kormány, hogy több földárverésre nem kíván sort keríteni" - jelentette ki a kancelláriaminiszter.

 

Tehette ezt nyugalommal, mert akinek akartak már adtak, akitől el akartak venni, elvettek, akinek a földjeihez meg nem akartak hozzányúlni, ahhoz eztán sem fognak.

Magyar Zoltán a látszólagos érdektelenséget a Habony-művek propagandagépezetének hatékonyságával is magyarázta. Véleménye szerint

"a kormánykommunikáció elhitette az emberekkel, hogy a magyar föld sorsa nem kiemelten fontos",

annak érdekében, hogy a fideszes oligarchák minden további nélkül folytathassák a szabad rablást, gazdagodjanak a közvagyonból.

Ezért az apátiáért viszont nagyobb árat fizethetünk később, mint a Fidesz korábbi és elkövetkező mutyijaiért.