Tóth Péter: megkérdőjeleződött a szegedi rendőrparancsnok alkalmassága

A szegedi rendőrség a Facebookon szervezödőkre lecsap, de az embercsempészekre nem?

A nemzeti párt Szegedi Szervezetének elnöke a csongrádi megyeszékhely rendőr-főkapitánysága előtt tartott péntek reggel sajtótájékoztatót, az Alfahír telefonon érte utol a politikust.
 
Tóth Péter közölte: miközben olykor százfős embercsempész bandák dolgoznak a szegedi töltésnél és az ártéren, addig a rendőrség egy komolynak nem nevezhető Facebook-bejegyzéssel foglalkozik.
 
Hihetetlenül hangzik, de a rendőrség azért rabosított tegnap egy férfit - jellemző módon a TASZ feljelentése nyomán -, mert a nevét összekapcsolták egy mindössze a közösségi portálon létező "határvadász egységgel". Sz. Attilától ujjlenyomatot vettek, a lakásán házkutatást tartottak, és lefoglalták a számítógépét is, persze közben a határ továbbra is védtelen.
 
Erre az ellenmondásra hívta fel Tóth Péter is a figyelmet, amikor arra szólította fel a hatóság embereit, hogy ugyanilyen határozottan és erélyesen lépjenek föl az embercsempészek ellen is, ugyanis ennek nyomát egyelőre nem lehet érzékelni - tette hozzá.
 
A politikus felidézte: több alkalommal is előfordult már, hogy telefonon értesítette a Szegedi Határrendészeti Kirendeltséget, vagy épp a rendőrséget arról, hogy az embercsempészek hol veszik fel a bevándorlókat. Ám vagy egyszerűen nem foglalkoztak a bejelentéssel, vagy csak másfél óra múlva jelent meg egy járőr a helyszínen.
 
Tóth Péter megfogalmazása szerint már csak ezért is visszás, hogy a rendőrség azokkal a polgári önszerveződő csoportokkal foglalkozik, amelyek az elégtelen rendfenntartói jelenlét miatt érzik úgy, hogy cselekedniük kell városuk, lakhelyük biztonsága érdekében.
 
Ezzel kapcsolatban kiemelte Ásotthalom példáját. Mint mondta, élesen kirajzolódik a különbség a Toroczkai László vezette település, és a szocialista Botka László által irányított Szeged között. Kitűnik, hogy melyik városvezetés érzi valóban fontosnak a határ, és ezzel együtt a lakosság védelmét.
 
S nyilván ennek egyenes következménye az is, hogy Ásotthalom mezőőreit nem vegzálja a helyi rendőri erő, sőt együtt működnek velük.
Tóth Péter aláhúzta, megkérdőjeleződött, hogy Zélity László rendőrezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője alkalmas-e a posztjára, mert meglátása szerint olyan, mintha Botka László politikai utasításait hajtaná végre.
Végül kitért egy újabb ellenmondásra is: a nem helyi rendőrök sokkal komolyabban veszik a feladatukat az embercsempészekkel való küzdelemben, mint a helyi erők, példaként az idevezényelt miskolci rendőrök elhivatottságát hozta fel.