Tovább nyomoznak a belvárosi ingatlanügyekben

Szeptember végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét a Fővárosi Főügyészség az V. kerületi ingatlaneladások és bérbeadások kapcsán indult eljárásban.

Az ügyben Juhász Péter, az Együtt képviselője és egy magánszemély tett feljelentést hűtlen kezelés miatt tavaly év végén. Először úgy tűnt, hogy nem indul nyomozás az ingatlan el- és bérbeadások ügyében, miután a feljelentést azzal utasították el, hogy Juhász nem minősül sértettnek az ügyben.
 
Ezt a döntést végül felülvizsgálta az ügyészség, és hivatalból hatályon kívül helyezte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi megszüntető határozatát. Az ügyészség ugyanis úgy látta, a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúját nem lehet egyértelműen kizárni. A cikk megjegyzi, hogy az NNI mindössze egy hónapos vizsgálat után döntött úgy, hogy megalapozatlan a feljelentés. Az ügyészség szerint azonban számos iratot nem szereztek be, és nem derítették fel a teljes tényállást több vitatott ingatlannál.
 
A nyomozás meghosszabbításáról szóló döntés értelmében tovább kell vizsgálni egyebek mellett a Dorottya utca 8. szám alatti, 2,7 milliárd forintért eladott ház (az ingatlan értékesítésével összefüggésben felmerült Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár neve is), valamint az egyik „gyorsan” privatizált Károly körúti üzlethelyiség ügyét is (ezt a tranzakciót Portik Tamással hozták kapcsolatba).

Jobbik: 1990-ig visszamenően kellene vizsgálódni

Egyetlen ellenzéki pártként a Jobbik az elmúlt négy évben folyamatosan hívta fel a figyelmet az V. kerületben zajló gyanús ingatlan adásvételekre – írta korábbi közleményében Losonczy Pál, a Jobbik belvárosi önkormányzati képviselője.
„Steiner Pál idején több mint 5 milliárd forint értékben »értékesítettek« ingatlanokat. A Jobbik ezért nemcsak Rogán Antal és baráti körének a felelősségét vizsgálná, hanem 1990-ig visszamenően az összes polgármester és jegyző tevékenységét is”
– hangsúlyozta Losonczy, utalva arra, hogy a Juhász Péter nevével fémjelzett Együtt Steiner Pállal is összefogott.
 
Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, az V. kerület volt polgármestere az ügyre korábban így reagált: „Természetes, hogy ha az ügyészség úgy gondolja, ki akarja vizsgálni egy ellenzéki politikus állításait, akkor azt megteszi. Ugyanakkor minden olyan ügyben, amikor az ügyészség lezárja ezeket az eljárásokat, és úgy ítéli meg, hogy az ellenzéki képviselő vádjai nem felelnek meg a valóságnak, a rágalmazási eljárásokat is végig kell vinni.”