Az űrben nyomtathatnak életmentő emberi szerveket

Megoldás a donorhiányra?

Az állandó donorhiány miatt alternatív megoldásra van szükség az orvostudomány ezen területén, azt már nagyjából tudjuk, hogy a szervnyomtatás lehet a kulcs, ahogy azt is, hogy ez a földi gravitáció mellett lehetetlen feladat, ugyanis a komplex szervek még a nyomtatás vége előtt összeomlanának a saját súlyuk alatt. A NASA ezért arra jutott, hogy a Nemzetközi Űrállmáson kellene megpróbálni például emberi szíveket nyomtatni, hogy segíteni tudjanak a donorra váró betegeken, akiknek saját sejtjeikből raknák össze a szerveket, hogy könnyebben befogadja a szervezet.

A Techshot által fejlesztett nyomtatót májusban akár fel is lőhetik az ISS-re, először tesztelés céljából.

(BBC)