A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai állampolgári bejelentés alapján január elsején Budapest XI. kerületében, a Kánai utcai teremgarázsban egy tisztázatlan eredetű, piros Ferrarit találtak, amelyről kiderült, hogy a hatóságok Spanyolországban körözik. Az autót 2016. december 17-én ismeretlen személy Barcelonában bérbe vette egy spanyol férfitól, majd azt a szerződésben rögzített határidőre nem vitte vissza. A magyar rendőrök ezért lefoglalták a keresett gépjárművet.
A teremgarázshely bérlőjét, a 37 éves H. Andrást a rendőrök 2017. január negyedikén elfogták. A lakcímén, illetve a hozzá köthető autókereskedésekben tartott házkutatásokkor a nyomozók 20 darab lőszert, a Ferrari indítókulcsát, két hamis spanyol forgalmi engedélyt, készpénzt és egy hamis alvázszámú autót találtak és foglaltak le. A nyomozók még aznap perckor egy szigetszentmiklósi telephelyen elfogták azt a 41 éves B. Zsoltot, aki a férfinak a két autóra a hamis rendszámokat adta. A házkutatáskor a rendőrök további két, hamis alvázszámú kocsit foglaltak le.
Az eddigi nyomozásnak köszönhetően 2017. január 6-a délután körül találták meg a rendőrök a fehér színű Ferrarit, melynek értéke meghaladja az 50 millió forintot. A helyszíni szemle jelenleg is tart. Az már biztos, hogy a fehér luxusautót is ugyanaz a két személy bérelte egy madridi cégtől, majd ezt sem vitték vissza.
A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Velük szemben a BRFK orgazdaság és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt indított eljárást. H. András ellen a két bűncselekmény elkövetésén túl nyomozás folyik lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett miatt is.
A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.