Ügyvédjét is magával rántja az erőszakoló

Csaknem öt hónap telt el a nagy felháborodást kiváltó fonyódligeti gólyatábori erőszak óta. Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának táborában elkövetett nemi erőszakkal gyanúsított 38 éves K. Sándor Szilárdot letartóztatták, de időközben ügyvédjét kizárták az ügyből. J. Andrást ugyanis bűnpártolással gyanúsították meg. Korábban az Index úgy értesült, hogy a bűncselekmény másnapján, amikor már a táborban is híre ment, hogy erőszak történt, az ügyvéd egy meghatalmazással érkezett. E szerint azzal bízták meg, hogy védence személyes holmijait, többek között a fényképezőgép memóriakártyáját magával vigye.

A fotósként dolgozó K. Sándor Szilárd több mint száz felvételt készített az erőszak közben, hogy azokkal zsarolhassa a lányt, így a keresett kártyán is lehetett ilyen kép. A portál egyetemi forrásai szerint a meggyanúsított ügyvéd nem találta meg a memóriakártyát. Azt a hallgatói önkormányzat tagjai lelték meg, akik az adathordozót átadták a rendőröknek.

Hőrich Ferenc, J. András ügyvédje szerint védence semmi törvénybe ütköző dolgot nem tett. A Blikknek azt magyarázta, hogy a védő tájékozódhat az ügyben a jog által biztosított keretek között, így adatokat is beszerezhet. Megjegyezte, védence nem tett vallomást, mivel a nyomozó hatóságnak kell bizonyítania, hogy bűncselekmény történt. „A gyanúsítás szerint ügyfelem bűnpártolást követett el, azaz azt kell majd bizonyítani, hogy szándékosan olyat akart tenni, amivel meghiúsíthatja a büntetőeljárást” – mondta az ügyvéd, aki szerint az ügy nem fog eljutni vádemelési javaslatig.