Újabb jobbikos javaslatot "nyúlna le" a kormány

A háziorvosi tevékenység iparűzési adójának eltörlését kezdeményezte a Jobbik még tavaly. Most a Fidesz hirtelen elővette az ötletet. Változik a világ.

A háziorvosi tevékenység mentesítését a helyi iparűzési adó alól, a szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, illetve az alapellátási szerződések egységesítését a háziorvosok és védőnők esetében is tartalmazza az új alapellátási törvény tervezete, amelyet napokon belül társadalmi egyeztetésre bocsátanak - mondta Zombor Gábor szombaton egy zalakarosi konferencián. Ez azért jó, mert tavaly novemberben a jobbikos Lukács László György  törvénymódosítást nyújtott be a helyi adókkal kapcsolatban, hogy a praxisjoggal rendelkező háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és az alapellátást végző fogorvosoknak ne kelljen helyi iparűzési adót fizetniük. Na mit csinált akkor a keményen dolgozó kisemberek kormánya a javaslattal?
 
Igen, leszavazta.
 
Zombor Gábor bejelentette, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok számára mentességet javasolnak az iparűzési adó alól. Az államtitkár jelezte azonban azt is, hogy ebben a "legnehezebb előrelépni", mert a gazdasági tárca legfeljebb a helyi önkormányzatokra bízná, adómentességet adnak-e. Kitért arra is, hogy a korábbinál hatékonyabb ösztönző rendszert kell kialakítani a finanszírozásban.
 
A Jobbik javaslata szerint a mentesség 1 milliárd forintot hagyna az érintetteknél. Ez nem lenne jelentős kiesés, azonban alkalmas lehet a humánerőforrás gondok megoldására, eszközbeszerzésre, a várók felújítására. Lukács László György, a Jobbik szakpolitikusa szerint ezzel több pénz jutna а lakosság közelében működtetett egészségügуi szolgáltatások fejlesztésére és segítené az elvándorló orvosok itthon tartását. 
 
Úgy tűnik, ahogyan csökken a kormánypártok népszerűsége, úgy válik egyre "nyitottabbá" más pártok - különösen a Jobbik - javaslatai irányába a Fidesz. Ezt a javaslatot nemcsak tavaly novemberben, hanem februárban is leszavazta a Fidesz, amikor nem engedte a szakbizottságból az Országgyűlés elé ezt a javaslatot. Bánki Erik (Fidesz) az ülést vezető bizottsági alelnök azzal indokolta az elutasítást, hogy az idei költségvetésből már havi 130 ezer forintot kaptak a házi ellátást végző orvosok.
 
Úgy tűnik, két hónap alatt nagyot változott a világ...