Az ellenzék hetek óta akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával Brüsszelben kötött augusztusi megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek.
A Koha Ditore című pristinai napilap internetes beszámolója szerint Ilir Deda, a szintén ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt alelnöke csütörtökön azt mondta, népszavazást kell kiírni a kisebbségi szerb önkormányzatok létrehozásáról.
Az Önrendelkezés képviselői és aktivistái korábban kétszer is tojással dobálták meg a koszovói kormányfőt, a múlt csütörtökön pedig a mostani esethez hasonlóan könnygázpalackot dobtak az ülésterembe. Azt mondják, addig akadályozzák a parlament munkáját, amíg az aláírás visszavonására vonatkozó követelésük nem teljesül.
Ganimete Musliu, a nagyobbik kormánypárt, a - Hashim Thaci külügyminiszter vezette - Koszovói Demokrata Párt (PDK) képviselője vandalizmusnak nevezte az ellenzéki akciókat a parlamentben.