Nemcsak úgy érezzük, elindult a választási osztogatás, hanem maga Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is kibökte:
„naivitás lenne azt várni, hogy egy kormány ne növelné kiadásait a választások előtt”.
A családi adókedvezmények kiterjesztése, az Otthon Startnak nem a hitelfelvevőt terhelő kamata, a közszférának ígért fejenként 1 millió forintos lakhatási támogatás vagy éppen a január 1-jén esedékes, de a választások utánra eltolt automatikus, inflációkövető adóemelés mind-mind vagy bevételkiesést, vagy kiadásnövelést jelent az ország költségvetésében.
Ezek összességében ezermilliárd forintnál is nagyobb tételt jelentenek.
Persze, Kádár népe örül, ki ne örülne, ha évek óta fixen 3,60 a kenyér, a Merkur kiutalja végre a vajsárga Wartburg kombit, kétszázalékos OTP-hitelre vehet egy lakótelepi panelt, és évente egyszer családostól eljuthat a vállalati üdülőbe is egy hétre?
Hogy ki állja a cechet? Kit érdekel?
Pedig ami most történik a makrogazdaságban, az nagyon a Kádár-rendszer utolsó időszakát idézi.
Gazdasági növekedés nincs, és ezen az sem változtat, hogy a világgazdaság éppúgy recessziós időszakban van, mint akkor.
Lássuk, miből is lehet(ne) osztogatni?
A magyar bruttó hazai össztermék (közismert angol rövidítéssel GDP) nagyjából 81 ezer milliárd forintra rúg, ennek körülbelül felét, nagyjából 40 ezer milliárdot újra elosztja az állam a költségvetésen belül. A bevételek zömmel a különféle adók, járulékok, külföldről érkező (ha érkező…) pénzek, míg a kiadások a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem, a honvédelem, a közigazgatás és még számos kötelező állami feladat. Nyilván ez utóbbiak költsége évről évre emelkedik, hiszen emelni kell a nyugdíjat, nő az állami alkalmazottak fizetése, az infláció miatt többe kerül az intézmények fenntartása stb. Ha ennél nagyobb mértékben nő a bevételi oldal, mert a gazdaság bővül, akkor a különbözetet lehet szétosztani. Például adókedvezmények, jóléti juttatások formájában.
Nagy Mártonék évek óta 4 százalék körüli gazdasági növekedésről álmodoztak, és minden évben csúnyán eltévesztették a számításokat. Ceterum censeo: ezen az sem változtat, hogy háború és világgazdasági válság van, tessék azt is belekalkuláni!
Az idei év, amire ugyebár a repülőrajt, fantasztikus év, lesz nagy csodálkozás szavakat használta a miniszterelnök, megint megy a kukába: már Nagy Márton is 1 százalék alatti növekedést, azaz gyakorlatilag stagnálást tippel, a piaci szereplők jó esetben 0,8 százalékra számítanak.
A 0,8 százalékos növekedés 648 milliárd forint pluszt jelentene a magyar gazdaságban, ennek fele, azaz körülbelül 320 milliárd forint lenne az, amivel emelkedne a büdzsében levő pénz. Ebből kellene a nyugdíjemelést, a már említett közszolgáltatások árának emelkedését, az állami alkalmazottak béremelését, illetve az újabb jóléti intézkedések több mint 1000 milliárd forintját kigazdálkodni.
Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez a plusz 320 milliárd édeskevés hozzá. Ha nincs elég pénz a kasszában, akkor pedig kölcsön kell kérni.
A félreértések elkerülése végett: államcsőd nem fenyeget. A befektetők ilyen magas kamat mellett örömmel vásárolják meg a magyar állampapírokat. Olyannyira, hogy épp a nyáron volt egy hatalmas, 4 milliárd dollár (1400 milliárd forint) összegű kötvénykibocsátás, melynek lejárata 5, 10, illetve 30 év. Árulkodó az Államadósság Kezelő Központ Zrt. tájékoztatása, mely szerint a kötvénykibocsátásból befolyt pénzt „általános finanszírozási célokra” használják. Ez pedig nem más, mint
a költségvetési lyukak betömködésének pénzügyi nyelven leírt szakzsargonja.
A felvett hitelt, a kibocsátott állampapírt pedig kamatostól kell majd visszafizetni. Akkor is, ha ne adj’ Isten nincs növekedés, amiből kigazdálkodnánk. Akkor a hitel kifizetésére felvehetünk majd újabb hitelt.
Orbán Viktor pont úgy osztogat, mint Kádár János
abban bízva, hogy egyszer valamikor majd eljön a Kánaán, tényleg lesz egy jó gazdasági időszak. Ami vagy így lesz, vagy nem.
De ki az, aki a felelőtlen családfő, aki családi költségvetést arra alapozza, hogy úgyis bejön a lottóötös?