"Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket és megoltalmaz a gonosztól"
- így bátorít Isten Igéje a Thessalonikabeliekhez írt levélben (2Tesz 3,3). A Gondviselésre szükség is van, napjainkban 230 millió keresztényt üldöznek világszerte, míg az Open Doors keresztény szervezet szerint 2015-ben 7100 embert öltek meg keresztény hitük miatt.
A helyzet odáig fajult, főleg az Iszlám Állam, a Boko Haram megjelenése, valamint a törökországi és a Fülöp-szigeteki helyzet változása miatt az Open Doors vonatkozó aktuális listájára egyre több új ország kerül fel, a keresztények üldözése egyre nagyobb méreteket ölt.
Miközben Európa elhagyatott templomaiban diszkót rendeznek be, addig a vadnak mondott Nigériában csak tavaly - a hivatalos adatok szerint - 4000 keresztényt öltek meg, mert felvállalták Krisztus tanítását. Hogy a helyzet egy cseppet sem javult, arról a Christian Solidarity International (CSI) magyar nyelvű oldala is beszámol:
Elfeledve
2016. február 21-24. között a fulani harcosok rohamot intéztek Agatu több faluja ellen (Benue szövetségi állam). Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint ez volt eddig a legsúlyosabb mészárlás Nigériában. Több mint 500 – főleg keresztény – gazdát végeztek ki bestiális kegyetlenséggel. Hét települést a földbe gyalultak. Hétezer túlélő hontalanná vált.
Az Agatuban elkövetett gyilkolás csak a legutóbbi támadássorozat tragikus csúcspontja volt. A World Watch Monitor híriroda jelentése szerint egyedül Benue tartományban több mint 40 véres rajtaütést hajtottak végre 2013-2016 eleje között, melynek során legalább 950 ember életét oltották ki.
A Boko Harammal ellentétben a fulani terrorcselekményekről alig hallani valamit. A Nigériában elkövetett iszlamista támadások a híradásokban csak ritkán szerepelnek.
Az amúgy olajban gazdag Nigéria mellett a Közép-Afrikai Köztársaságban és Csádban is több száz áldozata van a keresztényüldözésnek. Világszerte 2400 templomot támadtak meg, vagy zárattak be 2015-ben.
Talán meglepőnek hathat, de nem egy muszlim ország a leginkább keresztény-ellenes; Észak-Korea vezeti az Open Doors listáját, a kommunista államban mintegy 300 ezer keresztény szenved a sztálini diktatúrától, igyekezve eltitkolni hitvallásukat, amennyire az csak lehetséges.
Amíg az őrült Kim Dzsong Un munkatáborokba kényszeríti a Krisztushoz tartozókat, addig az Iszlám Állam igyekszik fizikailag is megsemmisíteni a híveket a Közel-Keleten - mindezt a (most felháborodott) Nyugat asszisztálásával, félrenézésével. Jellemző, hogy az dzsihadisták által körbezárt jazidiket is a pesmerga harcosok mentették meg a pusztulástól.
Azt is fontos leszögezni, hogy nemcsak iszlám, hindu vagy épp buddhista eredetű a keresztényüldözés (a vallásuk miatt megkülönböztetést elszenvedők közül 4-ből 3 keresztény), hanem üzleti háttere is akad olykor. Az Open Doors ötvenes listáján ott találjuk Mexikót (40.) és Kolumbiát (46.) is; ezekben a latin-amerikai országokban a drogbárók tartják károsnak a keresztény papok lelki munkáját, ugyanis gyakran ők az egyedüliek, akik felszólalnak a kábítószer-használat ellen.
Mindig van remény, de most ingoványos területre léptünk, ugyanakkor jó példával is szolgál az Open Doors: Kenyában a muszlimok ezekkel a szavakkal védték meg keresztény szomszédaikat a dzsihadistáktól:
"Vagy mindannyiunkat megöltök, vagy egyikünket sem".