Orbán kifizette tartozását, de továbbra sincs saját vagyona; Gyurcsány 47 millióval támogatta a DK-t

Orbán kifizette tartozását, de továbbra sincs saját vagyona; Gyurcsány 47 millióval támogatta a DK-t

Ha január 31., akkor vagyonnyilatkozati határidő. Lapunk – mint minden évben – most is szemezget az országgyűlési képviselők éjfélig leadott dokumentumaiból. A közismerten vagyonos képviselőknek, valamint azon honatyáknak vagyonbevallását, akik – Kabos Gyulát idézve – „olyan szegények, hogy hozzájuk képest a templom egere villatulajdonos a Rózsadombon”, cikkünkben szemlézzük.

A friss vagyonnyilatkozatokat az egy évvel ezelőttivel hasonlítjuk össze, az azt bemutató összeállításunk ide kattintva olvasható.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Orbán Viktor

Olcsó poén lenne sokadszor is elsütni, hogy a kormányfő ismét kifelejtette a vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrincet. Ennek ellenére látjuk, hogy Hatvanpusztán épül egy jelentős birtok, de a miniszterelnöknek továbbra sincs megtakarítása. Az egyetlen változás tavalyhoz képest az, hogy az Anikó asszonnyal közösen 2002-ben felvett hitel 882 110 forintnyi tartozása végleg eltűnt, azaz valószínűleg 20 év után kifizették a teljes adósságot.

A miniszterelnök nevén továbbra is két ingatlan van: egy XII. kerületi társasházi lakás fele, valamint a felcsúti lakóház egésze szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Rogán Antal

A propagandaminiszter 2020 végén még 18 millió 200 ezer forinttal tartozott magánszemély(ek) felé, ez már csak 17 millió 900 ezer forint.

„Világhírű” találmányáért tavaly is kapott szabadalmi díjat a Mobilsign Kft.-től, mégpedig nem is keveset: a 2020-as „potom” 157 millió 800 ezer forint után a tavalyi évben kereken 408 millió forintot vághatott zsebre!

Mindezek fényében némileg meglepő, hogy takarékbetétben elhelyezett megtakarításai alaposan megcsappantak. Azért nagy adakozást nem kell szervezni részére,

a 2020-as 822 millió után még mindig van 616 milliónyi ebben a nyilatkozati rovatban.

Rogán Antal ingatlanvagyonában nem történt változás.

Szijjártó Péter

A külügyminiszter ingatlanvagyonában nem történt változás, és megtakarításai is igen szerény mértékben emelkedtek: értékpapírban levő befektetési 2,6 millióról 3 millióra, míg biztosítási eszközalapokban levő megtakarításai 941 ezerről 1 millió 44 ezerre nőttek.

Ennél jóval nagyobb összeggel nőtt a folyószámláján levő összeg:

bankszámláján a 2020 végi 222 ezer forint után tavaly év végén már csaknem 10 millió forint felett rendelkezhetett.

Tartozásai nem változtak: szülei felé 30 millió forinttal tartozik.

Kövér László

Az Országgyűlés elnökének továbbra is egy szigetszentmiklósi ingatlana, valamint egy Skoda Superb típusú autója van. Bankszámláján 2020 végén 3, 2021 végén pedig már 5 millió forint volt. Ezzel párhuzamosan a 2020 végén még 10 millióra rúgott hiteléből csaknem 1 milliót már kifizetett, jelenleg 9 millió 77 ezer forint a hitelintézeti tartozása.

Lázár János

A korábbi kancelláriaminiszternek eddig is jelentős földbirtokai voltak, melyek a tavalyi évben tovább bővültek:

Lázár egy 22,9, illetve egy összesen 7,8 hektáros szántónak teljes egészében, valamint egy meg nem nevezett besorolású, 4,4 hektáros ingatlannak lett 1/2 arányban tulajdonosa adásvétel révén 2021-ben.

Továbbra is három gépjárműve van, egy 2012-es Land Rover Degendert öt éve vásárolt, egy másik ugyanilyen típusú autót 2020 óta lízingel, illetve 2019 óta tulajdonosa egy Mini Coopers Cabriónak.

Az exminiszter 2020 végi nyilatkozatában 12 millió forintnyi készpénzt szerepeltetett, ez az összeg a tavalyi év végére 14,5 millióra duzzadt. 2020 végén még nem szerepeltetett pénzintézettel szembeni számlakövetelést, a tavalyi év végén azonban már 8 millió forint volt a számláján.

Ezzel párhuzamosan

Lázár János alaposan el is adósodott.

Míg 2020 végén „mindössze” 40 millió forint magánszemély(ek)kel szembeni fennálló tartozást vallott be, most ebben a rovatban már 50 milliós tartozás szerepel, emellett felbukkan 18 millió forintnyi személyi kölcsön, 38,9 millió forintnyi beruházási hitel, valamint 7,7 millió forintos lízingtartozás is.

Lázár könyvkiadásból származó bevételt is bevallott 7,7 millió forint összegben, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Tudomány kuratóriumi tagjaként havi 1 millió forint üti a markát. Emellett a tavaly ősszel alapított, a Nemzeti Ménesbirtok vagyonkezelő alapítványának, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak kuratóriumi elnökeként idén januártól havi 950 ezer forintot vághat zsebre.

Három gazdasági társaságban van érdekeltsége, ezekben az előző évhez képest nincs változás.

Kósa Lajos

A csengeri örökösnő által csőbe húzott Fidesz-alelnökről köztudott a motorok iránti rajongása. Tavaly is

vett egy BMW 1200 GS típusú motorkerékpárt,

ennek értéke a Használtautó honlapja szerint 1,8 millió forintnál kezdődik. (Van belőle 6,9 milliós darab is!)

Továbbra is megvan Mercedes Viano típusú autója, Crowline 220 EX típusú motorcsónakja, valamint ingatlanjai.

Bankszámláján a 2020 végi 1,5 millió forint és ugyanekkora devizaösszeg után 2021 végén már 2 millió forint, illetve 1,5 millió forintnyi deviza volt.

A fideszes politikusnak 2020 végén 5 milliós hitelintézeti, valamint 9 millió forintnyi magánszemély(ek)kel szembeni tartozása volt, míg 2021 végén már 50 milliós lakásépítési kölcsön adóstársaként szerepel, eközben a magánszemély(ek)kel szemben fennálló tartozása 8,5 millióra csökkent.

Boldog István

A korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított fideszes politikus vagyona az előző évhez képest egy 3,3 millió forintos biztosítási összegű életbiztosítással gyarapodott. Ezzel párhuzamosan a 2020 végi 70 ezer forint után a tavalyi év végén már 2,7 milliós hiteltartozást tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.

Ingatlanjaiban nem volt változás.

Az ügyészég Boldog Istvánra hat év börtönt és 6 millió 666 ezer forint vagyonelkobzást kért.

Simonka György

A kétharmadot biztosító másik korrupcióval gyanúsított fideszesnek, a dél-békési Simonka Györgynek továbbra is két ingatlanja van, egy pusztaottlakai és egy medgyesegyházai. Előbbi szántónak ő haszonbérlője, utóbbi kivett udvar pedig jelzáloggal terhelt. A politikus 2020 végi 26 ezer forintos köztartozását kiegyenlítette, illetve a tavalyi bevalláshoz hasonlóan most is feltüntette, hogy a tulajdonában levő vagyonelemek terheltek, készfizető kezesség miatt csaknem 85,6 millió forint a tartozása.

A fideszes politikus előző év végén még feltüntette a Magyar Termés TÉSZ Kft.-ben meglevő tulajdonrészét, ennek a cégnek a felszámolása viszont 2021 márciusában befejeződött, így értelemszerűen a friss vagyonnyilatkozatban ez a vagyonelem már nem szerepel.

Simonka viszont továbbra is kap támogatásokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. 2021-ben hat alkalommal összesen 665 559 forintot kapott.

Kocsis Máté

A Fidesz frakcióvezetője vagyonnyilatkozatában továbbra is csak 2019-ben vásárolt családi háza (udvarral) szerepel.

Folyószámlán és készpénzben levő vagyona a tavalyi év elején 23 millió forint volt, ami az év végére 31 millióra hízott.

Ezzel párhuzamosan a családon belüli kölcsöntartozása nem változott, az továbbra is 28 millió forintra rúg.

Semjén Zsolt

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes készpénzállománya az utóbbi egy évben 7-ről 8 millió forintra nőtt, miközben „más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése” 3-ról 1,5 millió forintra csökkent. Vagyonában más változás nem volt, ugyanakkor a nyilatkozathoz már csak felesége vagyonnyilatkozatát csatolta, legkisebb gyermeke is valószínűleg kirepült a családi fészekből.

Harrach Péter

„A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője fillérre pontosan ugyanazokat a vagyonelemeket tüntette fel tavaly év végén, mint egy évvel korábban: egy zuglói társasházi lakás és egy tahitótfalui családi háza mellett 3 millió forintnyi kincstárjegy boldog tulajdonosa” – írtuk tavaly. E mondatnak minden egyes szava idén is érvényes.

Gyurcsány Ferenc

A DK elnökének továbbra is két ingatlana van. Értékpapírjainak árfolyama folyamatosan emelkedik, három éve 660, két éve 735, tavaly 823, most pedig 929 millió forintot értek.

Gyurcsány 2020 végén 225 millió forint lakásvásárlási foglalót és előleget tüntetett fel, ami egy évre rá már 348 millió 250 ezerre nőt, emellett pedig kölcsön is adott 42 millió forintot. A részletező adatokból kiderül, ebből a 42 millióból 17 millió magánszemély részére adott kölcsön, míg 25 milliónyi kölcsönt a pártjának adott. A DK-t alaposan megtámogatta, ugyanis

az általa vezetett pártot 47 millió forint vissza nem térítendő támogatással is segítette.

Bankszámlájáról viszont eltűnt a tavaly feltüntetett 861 ezer forint, illetve 1,6 millió forintnyi deviza.

Bankhitele 58-ról 60 millióra nőtt, mellette értékpapír-fedezetű hitele 214 millió 200 ezerről 288 millió 500 ezerre duzzadt.

A 100 százalékban az ő tulajdonában álló Altusból 2020-ban még 55,4, 2021-ben már „csak” 6,2 millió forint jövedelme származott.

Jakab Péter

A karcos felszólalásairól ismert jobbikos elnök-frakcióvezetőnek továbbra is csak egy miskolci 106 négyzetméteres lakása van, melyben 50 százalékban tulajdonos. A nála levő készpénz a 2020 végi 4,1 millióról egy év alatt 2,5 millióra apadt, míg hitelei 9 millió 150 ezerről 8 millió 200 ezerre csökkentek.

Tóth Bertalan

Az MSZP frakcióvezetője lecserélte 2019 óta bérelt Volkswagen Sharanját egy ugyancsak bérelt Volkswagen Tiguanra. Továbbra is megvan életbiztosítása, melynek tavaly év eleji 72 600 eurós (3 millió forint) értéke 75 ezer euróra (3,5 millió forint) emelkedett.

Más szerződésből fennálló pénzkövetelése egy éve 7,7 millió forint volt, ez most már 9 millió.

Keresztes László Lóránt

Az LMP frakcióvezetőjének továbbra is egy pécsi gazdasági épülete és egy ugyancsak pécsi lakása van, emellett az előző vagyonnyilatkozatban is szereplő két kocsit vall be. Feleségével közös bankszámláján a 2020 végi 6,3 millió után most 11,5 millió forint van, lakás-takarékpénztári megtakarításuk is szépen gyarapodik, annak értéke jelenleg csaknem 1,2 millió forint.

Szabó Tímea

A Párbeszéd frakcióvezetőjének továbbra is két lakása van, egyik teljes egészében, másik 1/2 részben az övé. Citroenjétől még 2020-ban vált meg, és azóta sem vett autót. 7,3 milliós banki kölcsöne 6,4 millió forintra csökkent. Megtakarításai, jelentős összegű készpénze, bankszámláján nagyobb összeg nincs.

Ungár Péter

Az LMP-s képviselő a tavalyi év során ajándékba kapott egy ef Zámbó István-féle festményt. A tavalyi év elején számláján 18,1 millió forint volt, ami az év végére 12,2 millió forintra apadt. Emellett volt 8,9 millió forintnyi devizája, aminek értéke december 31-én viszont csaknem 9,4 millióra nőtt. 99 millió forintnyi egyéb követelése köszöni szépen, jól van.

Az előző évivel megegyezően a Pió-21 Kft.-ben 17, az Azonnali Média Kft.-ben 90, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben pedig 45 százalékos részesedése van.