Vasvillával vágta tarkón haragosát

Pusztamagyaródon két férfi vitatkozott össze, majd előkerült egy gázpisztoly, egy vasvilla, meg egy kis sósav is.

Pusztamagyaródon az utcán vitatkozott össze egy 40 éves helyi férfival, aki napokkal korábban pofonvágta barátnőjét. A nő az ügyben magánindítványt terjesztett elő, így könnyű testi sértés vétsége miatt van folyamatban egy eljárás - írja a police.hu.

A szóváltás közben az idősebb ember egy forgótáras riasztófegyvert húzott elő a kabátja zsebéből és azt a fiatalemberre fogta, aki elfutott és egy vasvillával tért vissza, amivel többször megütötte a másikat.

A tettlegesség még ekkor sem ért véget, mert a 40 éves férfi maró folyadékkal öntötte le a fiatal férfit. A mentők mindkettőjüket kórházba vitték, az idősebb – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, míg a fiatalabb könnyű sérüléseket szenvedett a dulakodás során.

A nagykanizsai rendőrök a vasvillát, a forgótáras riasztófegyvert, valamint a maró folyadékot tartalmazó flakont lefoglalták. A 24 éves fiatalt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Az eset tisztázása folyamatban van, elképzelhető, hogy lesznek még további gyanúsítások az ügyben.