Vegyi fegyvereket próbálgat Észak-Korea

A hadsereg vegyi és biológiai fegyverekkel gyakorlatozik a dél-koreai hírszerzés szerint.

A múlt év vége óta Kim Dzsong Un rendszere több mint tíz alkalommal hajtott végre gyakorlatot ilyen fegyverekkel, amelyek reális veszélyt jelentenek a déli szomszéd számára – mondta a Csoszun című lapnak egy ügynök.
 
A szöuli védelmi minisztérium egy illetékese azt mondta ugyanennek az újságnak, hogy az észak-koreai gyakorlatokon Dél-Korea megtámadását szimulálják.
 
A nemzetközi közösség meg van győződve arról, hogy Phenjan vegyi és biológiai hadviselési programot folytat. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű szervezet 2009-ben közzétett becslése szerint Észak-Koreában 2000-2500 tonna vegyi fegyverkészlet van, benne mustárgáz, szarin és más ideggázok. Egy évvel később a dél-koreai kormány hasonló adatokról adott hírt.
 
A szélsőséges kommunista országban kifejlesztett biológiai fegyverek között feltehetőleg anthrax, himlő és pestis kórokozói vannak a dél-koreai védelmi minisztérium úgynevezett Fehér Könyve szerint.
 
A Dél-Koreában állomásozó amerikai légierő a múlt héten közölte, hogy katonáit ellátta maszkokkal és más védőfelszereléssel a vegyi és biológiai fegyverek ellen.