Igaz, nem is akar, mert nincs is rá szüksége.
Ez akkor válhatott bizonyossá mindenki számára, amikor a Fradi vezető gólját követően Leandro már az albán csatárt indította, rendkívül jó ütemben, ám a nagy helyzet végül kimaradt.
A mesterségesen lélegeztetett, fideszes úri-muriban, ahol egy olyan patinás csapat, mint az Újpest azért lehet dögrováson, mert nem tudta oda befészkelni magát a nagyobbik kormánypárt, és ahol olyan szaktekintélyek ülnek még mindig döntő pozícióban, mint Bognár György, a versenyszellem teljesen kihalt.
Nem kell küzdeni sem a közönségért, sem az eredményekért, sem pedig a pénzért - persze utóbbinál elkerülendő a tulajdonos Quaestor megszűnése.
Szkenneletlen fradistaként a jelen nagy sikereinek nem lehettem részese, de a múltban elég sok dicsőséges pillanatnak szemtanúja voltam. A tegnapi téblábolás kapcsán egy másik döntetlenre végződő mérkőzés emléke ötlött fel bennem.
A legendás 2011-es FTC-ZTE 4-4, félidőben 1-4.
[video:https://www.youtube.com/watch?v=hHY82BY-MuY]
(Olyan szakemberekkel a kispadon, mint Csank János (Zalaegerszeg) és Prukner László (FTC) - egyébként az utóbbi felelt a magyar edzőképzésért, egykor. Ezt a tényt még ennyi év távlatából is nehéz feldolgozni).
Az Üllői úton azonban fél évtizeddel ezelőtt már a meccs szünetében mindenki sejtette, hogy a Ferencváros ki fog egyenlíteni – bizonyos jelekből; így a kapu mögött 7 gólt is láthattunk.
Igaz, akkoriban ha elrontottad a meccset, az azzal fenyegetett, hogy pofont kapsz a parkolóban egy szerb legénytől.
Ma már ettől nem kell félni, a magyar klubfutball soha nem látott magasságban szárnyal. Hiszen a Fradit két egymás utáni mérkőzésen sem tudta legyőzni az albán ezüstérmes.