Veszélyes a bárányhimlő a gyerekre?

Az orvosok szerint igen, ezért indult el a "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program.

Muzsay Géza, a HGYE alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség. Évente 30-40 ezer bárányhimlős megbetegedés fordul elő, és bár többnyire enyhe lefolyású, a betegek mintegy 2-6 százalékánál szövődményeket okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet. 
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bárányhimlő védőoltással megelőzhető, és azokban a közösségekben, ahol magas az átoltottság, alig fordul elő a betegség. A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint 2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a hazai bárányhimlős megbetegedések száma, januárban és februárban csaknem 7000 esetet regisztráltak.
 
A rendkívül ragályos bárányhimlőt a cseppfertőzéssel is terjedő varicella vírus okozza. A beteg már a lappangási idő végén, a tünetek megjelenése előtt fertőz, ezért a bárányhimlő megjelenése a közösségben könnyen járvány kialakulásához vezet. Ujhelyi Enikő, a sajtótájékoztatónak helyszínt biztosító Egyesített Szent István és Szent László Kórház gyermekintenzív osztályát vezető főorvos arról beszélt: a bárányhimlő következtében olyan súlyos szövődmények alakulhatnak ki mint a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, mellhártyagyulladás, véráramfertőzés (szepszis), csontgyulladás, idegrendszeri gyulladás. Hozzátette: a súlyos, életveszélyes szövődmények akkor is kialakulhatnak, ha nem követnek el hibát az ápoláskor. 
 
A főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetek 80 százalékában egészséges gyermekeknél alakult ki az életveszélyes szövődmény, a kórház gyermekintenzív osztályán 2009-től február végéig 162 gyereket kezeltek varicella-diagnózissal, közülük 140-et szövődményes bárányhimlő miatt. 
 
Magyarországon is kapható hatásos varicella-vakcina, azonban széles körű alkalmazását gátolja, hogy egyelőre nem szerepel a kötelező védőoltások között - tette hozzá. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója jelezte: tízéves korukra a gyermekek 90 százaléka átesik a bárányhimlőn. Hozzátette: a két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól elérhető, de a legjobb a gyermek 16-18 hónapos kora között beadatni, minimum 6 hét különbséggel.
 
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője - aki maga is felnőttkorban lett bárányhimlős - arról beszélt, fontosnak tartaná, ha a védőoltásokról nem hit alapján vitáznának, hanem mindenkiben tudatosulna, hogy a védőoltás mennyire fontos. A sajtótájékoztatón elhangzott: jelenleg két egyenértékű oltóanyag áll rendelkezésre, ezek nagyjából azonos árban vannak, a védettség kialakulásához szükséges két oltás körülbelül húszezer forint. Az oltóanyag élő, legyengített bárányhimlő-vírusokat tartalmaz és érdemi oltási reakciója nincs. A "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program honlapján lehet tájékozódni a betegségről, valamint a bárányhimlővel kapcsolatos tévhitekről.