Vihar előtti csend

A Jobbik pozitív kampányra készül, a Fidesz lejáratóra, eközben utóbbi aktivistáit már nem is fogadják szívesen a városban. Kezdődik a kampány.

Veszprém után Tapolcára figyel az ország. Miután a megye központjában az álbaloldal álcivil jelöltje győzött, egy más karakterisztikájú körzetben mérik össze a pártok az erejüket. Mint ismert, a Veszprém megye III. számú választókörzetében Lasztovicza Jenő, fideszes országgyűlési képviselő halála miatt kellett kiírni a választást. Pad Ferenc az MSZP jelöltje, Fenyvesi Zoltánt a Fidesz, míg a Jobbik Rig Lajost, Tapolca alpolgármesterét indítja el, akivel az N1TV-vel közösen beszélgettünk.



Sajtóinformációk szerint a Fidesz a Jobbik körzetben mért kiemelkedő erőssége miatt (elég csak Tapolca jobbikos polgármesterére gondolni) durva lejáratókampányba kezd. Rig Lajos, a párt képviselőjelöltje érdeklődésünkre elmondta: a nemzeti párt mindenképpen pozitív kampányt fog folytatni, mindig a választópolgárok érdekeit figyelembe véve, mindig szem előtt tartva a választások jogszerűségét.

Úgy tudjuk, a Fidesz nagy erőkkel kezdte meg az aláírásgyűjtést, de talán még maguk sem számítottak ilyen elementáris erejű ellenállásra. Információink szerint a lakók nagyon sok helyen egyszerűen elküldték az aktivistákat, volt olyan lakótömb, ahová egyszerűen be sem engedték őket. Úgy tudjuk, hogy az egész városban rég látott mértékben akadozik a Fidesz  aláírásgyűjtése 

Rig szerint a nemzeti erő a nagy esélyese az időközinek, amit az is erősít, hogy ő valóban helyi jelölt. 22 éve dolgozik az egészségügyben (korábban mint kórházvédő lett ismert) a megye több kórházában is megfordult már, így többek között Tapolcán, Ajkán, Veszprémben is. Mentőzés kapcsán viszont az egész körzetben ismerik őt, nemcsak a városokban, hanem a jellemzősen aprófalvas területeken is.

Sütő Kálmán, a Képviselői Irodaház előtt Fedél Nélkült áruló hajléktalan szintén indulni akar a tapolcai választáson. A mókás politikai megnyilvánulásairól híres férfi már Veszprémben is szeretett volna elindulni, de akkor nem jött össze neki az 500 aláírás. Most elég korán kezdi hazánk első hajléktalan-politikusa, így még össze is jöhet neki az indulás.

A Jobbik etikai kódexet szeretne a többi párttal együtt tető alá hozni: a párt szerint az ózdi és a veszprémi választás során tapasztalható listázás ezzel végre kiküszöbölhető lenne (az már persze más kérdés, hogy a többi párt hajlandósága e téren mekkora).

Rig szerint a kódex nagyon fontos pontja, hogy kimondja:a kampány során a pártok saját, s ne más pártok programpontjaival népszerűsítsék magukat.

Az utóbbi választások  példája azt is megmutatta, a kampánycsend eltörlésével a visszaélések száma nőtt, etikátlan módszerek tömkelegét dolgoztak ki egyes pártok. Rig Lajos szerint a kódex megoldás nyújt erre: abban eltiltják a számlálóbizottság tagjait bármilyen olyan cselekedettől, ami a választók döntését befolyásolja.

A Jobbik jelöltje hozzátette: ami az etikai kódexben le van írva, azt valójában a jogszabályok is előírják.

Úgy tudjuk, a párt már kedd délelőttre összegyűjtötte az induláshoz szükséges 500 aláírást.