Bár öreg még nem vagyok, de annyira fiatal sem, hogy ne lennének közvetlen élményeim a kommunizmusról, a szovjet megszállásról. Talán éppen akkor, amikor Bencsik András méltatta a megbonthatlan szovjet-magyar barátságot, nekem általános iskolában meg kellett tanulnom a szovjet himnuszt magyarul, a szovjet himnuszt oroszul, hogy van magyar himnusz is, azzal nem fárasztottak minket.
Emlékszem, egyszer hosszú percekre leállították a forgalmat az Erzsébet-híd budai hídfőjénél, mert egy szovjet katonai konvoj haladt el arra. Talán éppen ebben a pillanatban Kövér László lelkesen dolgozott az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomkutató Intézetében, vagy éppen valakit bemószerolt az állambiztonságnál Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke.
A sor még hosszan folytatható lenne, de feleslges szájbarágni a szomorú tényt: bár a kommunizmusnak hivatalosan befellegzett, a múltat mégsem lehetett lezárni Magyarországon, mert a volt komcsikkal alaposan teletűzdelt Fidesz úgy retteg az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalától, mint ördög a tömjénfüsttől.
Bár a szovjet katonák 26 éve elhagyták Magyarországot, mégsem vagyunk függetlenek. A NATO tagjaként önálló haderőnk gyakorlatilag nincs, viszont időről-időre megjelennek amerikai katonai konvolyok az országban.
Végre tudomásul kéne venni, és eszerint is cselekdni, hogy Magyarországnak még soha nem származott jó abból, ha valamelyik katonai tömbhöz tartozott. Nem kötelezhetjük el magunkat sem Keletnek, sem Nyugatnak, sem Moszkvának, sem Washingtonnak, helyette Európa közepén végre ki kell vívnunk függetlenségünket, hogy ne csak egy plakátszlogen szintjén, hanem valóban erős és büszke ország lehessünk!