A Gödöllői Rendőrkapitányság járőrei szombat este az isaszegi vasútállomás előtt hajtottak végre ellenőrzést, amelynek során 21 óra körül – a szolgálati járműből kiszállva - rendőri intézkedés alá akartak vonni egy személyautót.
A 35 éves sofőr a rendőrök jelzésének ellenére nem állt meg. A járőrök beszálltak a szolgálati autóba és követni kezdték a személygépkocsit, majd néhány perccel később a Petőfi Sándor utcában érték utol. A jármű ekkorra egy villanyoszlopnak ütközött, majd egy kerítésnek csapódott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
A személyautót vezető K. Zsolt 35 éves isaszegi lakos esetében azonban felmerült, hogy a járművet ittasan vezette, ezért mintavétel céljából az orvosi ügyeletre állították elő. Ellene eljárás indult a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, amelynek keretében a nyomozó hatóság szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.