Egymilliárd forinttal drágul a vizes vb-re épülő balatonfüredi mélygarázs

Alászedi rendesen a kicsi vizes vb, puritán projektek a fővárostól a Balatonig.

Az érintettek azt szokták mondani a balatonfüredi mélygarázsról, hogy az nem is tartozik a vizes vb költségeihez, mert egyébként is szükség lett volna rá. Ez lehet, hogy igaz, de valamilyen hatással van az árára: a szűk időkeret miatt plusz egymilliárdot rá kell költeni a projektre. Eredetileg május 31. volt a kivitelezés határideje, de május 18-án még voltak hiányzó részei a kiviteli tervnek. A dátumot június 15-ére módosították, de ebből is június legvége lehet az átadás-átvétel plusz 15 napja miatt.

Mennyibe kerül?

A projekt ára már 1,852 milliárd forint, nagyjából 156 millióval több a szerződésben szereplő összegnél, bő egymilliárddal magasabb a mélygarázs becsült áránál, ami 800 millió forint körül lehetett – írja az Index. Nehéz megsaccolni az összeget, mert eredetileg két parkolóházat/mélygarázst is akartak, összesen 1,6 milliárdért. Ezután szerződtek a kivitelezővel 1,69+1,74 milliárd forintért, de a második parkolóról lemondtak. Tegyük hozzá gyorsan, hogy szerencsére, mert látjuk, hogy egynek a megépítése is komoly gondokat okoz ’Füreden.

Csak szabályosan fiúk

Most jön a sztori viccesebb része. Az önkormányzat május 18-i, szerződésmódosítás tárgyaló ülésének jegyzőkönyvét olvasva láthatjuk, hogy a fideszes polgármester (Bóka István) figyelmeztet:

„Az összeg felhasználása, mivel nagyon jelentős állami kontroll van felette, az csak szabályosan történhet meg”

Na, legalább ha jelentős az állami kontroll, szabályos a felhasználás? Más esetekben úgy tűnik, hogy nem.

Az is szép, hogy a kivitelező Gótika Kft. 100%-ban a füredi önkormányzat tulajdona, szóval a megbízó megbízta a saját cégét a kivitelezéssel, a piaci verseny jegyében.