„A magyar miniszterelnök Putyin elvárásainak megfelelően támadja az Európai Uniót"

„A magyar miniszterelnök Putyin elvárásainak megfelelően támadja az Európai Uniót"

Ahogy korábban írtuk, tegnap informális megbeszélést tartottak Brüsszelben uniós vezetők, ahol a fő téma az volt, hogy Vlagyimir Putyin bejelentette: a jövőben csak rubelben hajlandó elfogadni az orosz gáz ellenértékét a „barátságtalan országoktól”, köztük hazánktól is. 

Mint kiderült, azután került sor a válságtanácskozásra, hogy a Gazprom megfenyegette az Európai Unió tagállamait, hogy leállítja a teljes európai gázszállítást, ha nem állnak át rubelalapú kereskedelemre.

Nick Gutteridge, a Sun brit lap brüsszeli tudósítója késő este azt írta, a közös fellépés a magyar vétón halt el. A magyar kormány álláspontja ugyanis az volt a kérdésben, hogy ez „magáncégek vitája, amibe az EU-nak nem kellene beleszólnia”. A másikban pedig Joe Barnes a Telegraph brüsszeli tudósítója azt közölte az egyeztetésről egy uniós diplomatára hivatkozva, hogy „klasszikus Orbán: Putyin kezére játszik”.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője lapunknak utalt arra, hogy tavaly decemberben Moszkva deklarálta, hogy egész Kelet-Közép-Európára a saját érdekszférájaként tekint. Ebből közvetlenül levezethető:

„Magyarországnak elsődleges nemzeti érdeke, hogy az Ukrajnában zajló háború mielőbb véget érjen, és Ukrajna területi integritása a legkevésbé sérüljön, ezzel is minél távolabb tudva Magyarországtól a birodalmi logikát követő Oroszországot"

- mondta Gyöngyösi, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy az orosz agressziót csak gazdasági szankciókkal lehet megállítani.

"Azzal, hogy az Orbán-kormány az ilyen irányú törekvések alól kivonja magát, a közös európai fellépést blokkolja, azt bizonyítja: teljes mértékben az orosz érdekek szolgálatában áll. Sajnos, ez a lépés tökéletesen illeszkedik az orbáni külpolitika logikájába, amely Putyin elvárásainak megfelelően támadja az Európai Uniót, pénzeli a nyugat-európai szélsőséges mozgalmakat, és megtűri Magyarországon az orosz kémek ténykedését."

Kreml: nem áll le a gázszállítás

Mindeközben Oroszország jelezte, hogy nem áll le az orosz gázszállítás, ha vevő április 1-jéig nem igazolja vissza, hogy kész rubelben rendezni a számlát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.

"Rengeteg arra vonatkozó kérdést kaptam, hogy ha nincs visszaigazolás a rubelben történő fizetésről, akkor április 1-jétől leáll-e a gázszállítás. Nem, nem így van, és ez nem következik a tegnap aláírt és közzétett rendeletéből"

- nyilatkozott a szóvivő.

"A most zajló szállítások kifizetése nem ma, hanem a hónap második felében, április végén, vagy akár május elején esedékes" - magyarázta Peszkov.

A magyar választás a külföldi sajtó szemével - „Orbán Putyin trójai falova"

Az április harmadikai választást a nemzetközi sajtó is figyelemmel kíséri, hiszen vasárnap este eldől, hogy a Fidesz 12 év után újabb négy évig kormányozhat-e vagy az ellenzéki összefogás első ízben alakíthat-e kormányt. Ausztria (Wiener Zeitung) „Sok korrupt ország van.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}