Voldemort megszólalt: nem tudok mit mondani, de nem mondok le

A munkájára koncentrál.

Az egyre nagyobb botrányba került fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, hogy:

„Ezt most hallom először, nem is foglalkoztam vele, nem tudok mit mondani...”

Hozzátette: azt állította, hogy senki nem kereste meg azzal kapcsolatban, hogy mondjon le. Még azután sem merült ez fel, hogy a mentelmi jogának felfüggesztését a múlt héten kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. Ugyanis a fideszes politikus személyével kapcsolatban felvetődött a vesztegetéssel elkövetett befolyással üzérkedés, valamint a bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének gyanúja.

A politikus azt mondta, hogy "a munkájára koncentrál", bármit is jelentsen ez.

Mengyi ügyvédje, a Fidesz által kedvelt nagyágyú; Dr. Futó Barnabás azt mondta, hogy először az Országgyűlés mentelmi bizottsága meghallgatja a politikust, majd ezt követően kerül a Tisztelt Ház elé a mentelmi jog felfüggesztése, amihez nem mellesleg kétharmados többsége kell.