Vona Gábor felkérésére Siófok polgármestere beszáll az antikorrupciós küzdelembe

Minden jóérzésű magyarnak, akinek erre lehetősége van, tennie kell valamit.

A politikus elmondta, hogy

a választásokon függetlenként indult, más ellenzéki pártokkal is jó kapcsolatokat ápol, helyi szinten a Fidesz frakciójával is együttműködik a város működőképességének megőrzése érdekében és e független státuszát megtartja a jövőben is.

Hozzátette azonban azt is, hogy amennyiben Vona Gábor ennek tiszteletben tartásával is igényt tart a közreműködésre, akkor megtisztelőnek érzi a megkeresést és támogatni fogja a legnagyobb ellenzéki pártja ez irányú törekvéseit. Teszi ezt azért, mert a lassan mindent átszövő korrupciós és korrupció-gyanús ügyekből épp úgy, mint az ország lakossága döntő többségének, neki is elege van. Álláspontja szerint

minden jóérzésű magyarnak, akinek erre lehetősége, eszköze, szürkeállománya van, tennie kell valamit.

Hozzátette: „...és itt nem bal, meg jobboldali eszmékről, ideológiákról, pártszínekről beszélek, hanem a mostanra már napi szintűvé vált korrupciós botrányokról, ezekkel összefüggésben a mérhetetlenül gazdagodó oligarchákról, a felfüggesztett uniós támogatásokról és sorolhatnám mi mindenről még.”

Lengyel Róbert korábban sajtótájékoztatót tartott Kepli Lajossal, a Jobbik országgyűlési képviselőjével, az ellenzék évadnyitóján is jelen volt, mindenekelőtt azonban az alfahir.hu-nak is adott egy interjút.