Z. Kárpát: A kormány fejezze be a lakáscéllal takarékoskodók fenyegetését!

Nem „spekulánsok”, hanem évekre szóló döntéssel kacérkodók kötöttek szerződést.

Élesen kritizálta Varga Mihálynak, az Orbán-kormány pénzügyminiszterének lakás-előtakarékoskodókat fenyegető mondatait Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a Fidesz–KDNP napok alatt megszüntette a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását. További „negatív üzenetként” értékelte, hogy a pénzügyminiszter vélelme szerint a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetése előtti napokban kötött utolsó szerződések spekulatívak voltak.

Felülvizsgálhatják az utolsó 48 órában kötött ltp-szerződéseket

Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-nek adott interjújában elmondta, hogy a lakástakarék-pénztári rendszer átalakításának utolsó 48 órájában kötött szerződések szerinte nem lakáscélúak, hanem spekulatívak voltak, ezért felülvizsgálhatják azokat. „Az utolsó 48 órában tömeges volt a szerződéskötés. Ebből is látszik, hogy sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek.

Az ellenzéki párt alelnöke szerint Varga álláspontjával szemben a valóság egyértelműen azt mutatja, hogy a döntéssel korábban kacérkodó emberek arra kényszerültek, hogy napok alatt hozzanak meg évekre szóló, komoly döntéseket.

Z. Kárpát úgy véli, különösen káros, rosszhiszemű üzenet ez azon polgárok irányába, akik a nehézségek ellenére ezt a nemzetgazdaságot gyarapítják, itt fizetnek adót, s lakhatási céljaik tekintetében nem keresnek annyit, hogy igénybe vegyék a csok-ot. A jobbikos honatya emlékeztet, Orbán Viktorék döntése értelmében a lakáscélú megtakarítások támogatásának elvonásából keletkező forrásokból nem a csok-támogatás összegét növelték, hanem az általa elérhető hitel nagyságát, így továbbra is széles társadalmi csoportokat zár ki lakáscéljaik megvalósításából. Z Kárpát szerint ebbe a rétegbe tartoznak például azok, akik lakás-takarékpénztári megtakarítással gyűjtötték össze a befizetendő önrészt.

Délután lapunk is beszámolt róla, a Magyar Nemzeti Bank mint a pénzügyi intézményeket felügyelő szerv már be is kérte a lakás-takarékpénztáraktól az utolsó napokban kötött szerződések adatait. A Matolcsy György vezette intézmény alelnöke szerint mindenképp figyelmet érdemlő az, hogy a törvénymódosítás előtti napokban a lakástakarékok átlagos havi új szerződéseinek sokszorosát kötötték meg. Windisch László szerint ez rávilágít arra, hogy

alapvetően valószínűleg nem a lakáscél, hanem az állami forrásból való minél magasabb hozam elérése motiválhatta az ügyfélrohamot.

Matolcsy beváltja Varga fenyegetését?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt napokban adatokat kért be valamennyi hazai lakástakarék-pénztártól arról, hogy mekkora betét- és hitelállománnyal rendelkeznek majd november 16-i dátummal - mondta el a magyar állami hírügynökségnek Windisch László, az intézet alelnöke. Az adatbekérési időpont oka, hogy a piaci szereplőknek a törvény szerint 30 napjuk van feldolgozni szerződéseiket.