Egy hobbizenekar Fonogram díja, avagy a Testvériség győzelme

Már sorozatunk elindításakor eldöntött tény volt, hogy az első részben bemutatott The Joystix után a gödöllői Asphalt Horsemen lesz a következő vendégünk, hiszen eddigi munkásságuk, és annak saját dalokká érett gyümölcseit tartalmazó 2014-es debütáló, valamint a pár hónapja megjelent, igen erős folytatássá sikeredett második korongjukon hallható szerzemények kimagasló minősége megkérdőjelezhetetlenné tette ezt. Ezt mások is így gondolhatták, hiszen a két évvel ezelőtti – az ő esetükben kissé ironikusnak tűnő – ’Az év felfedezettje’ jelölést követően, most március elsején ’Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele’ kategóriában egy Fonogram díjjal meg is jutalmazták a csapat Brotherhood című lemezét, így szereplésük létjogosultságát tovább nem is igen kell magyarázni. Pláne, hogy a Lőrincz Károly énekes-gitáros, Matyasovszky Géza gitáros, Megyesi Balázs basszusgitáros, és Bencsik István dobos felállású formáció a tradicionális southern rockzenénél keményebb – izmos riffekkel alaposan megerősített, de jó néhány esetben női vokállal is színesített – muzsikát játszik, ami a hazai rock/metal színtéren abszolút fehér hollóként jellemezhető. Interjúnkban a gálán és utána történtekről, az egész világon kapható lemez nemzetközi fogadtatásáról, valamint természetesen a zenekar megszületéséről és eddigi pályafutásáról a napokban születésnapját ünneplő – beszélőkével (is) alaposan megáldott, és jópofa sztorikkal sem spóroló – frontember mesélt.

 - Mi mással is kezdhetnénk ezt a beszélgetést, mint hogy gratuláljunk a győzelmetekhez, kézben és zsebben a Fonogram díj!

 - Nagyon köszönjük! Hát, kézben igen, de a zsebben nincs semmi… (nevet) …na majd a Kossuth-díjnál. (nevet)

 - Gondolom zsákszámra kapjátok az üzeneteket, hívásokat. Ez a díj szerinted lendít valamelyest a szekereteken? Hogy érzed, növeli a zenekar ázsióját?

 - Rengeteg üzenetet, gratulációt kaptunk, sőt a díjkiosztó után már péntek reggel be kellett mennünk a Rádió Rock stúdiójába egy akusztikus koncertet adni. Ez olyan hirtelen jött, hogy nem is tudtunk mindannyian megjelenni, mert Pistinek már másképp volt leszervezve a napja, így a zenekarból csak hárman zenéltünk és beszélgettünk. De itt Gödöllőn a helyi lapban is egymás után jelennek meg rólunk cikkek. És sok zenei oldal is főhírként hozta az eredménylistát, a rock/metal stílusúak külön is kiemelve minket. Nem azt mondom, hogy óránként csöng a telefonom, de sűrűn keresnek.
Egyébként ennek a Mahasz díjnak, ami ugye korábban Arany Zsiráf díj volt, eléggé negatív megítélése volt vagy lett, mert amikor felhígult az egész szakma, szinte csak a haknizás ment, aztán maga a lemezipar is kezdett bedőlni, úgyhogy akkor sokan azt mondták rá, hogy ez egy gagyi valami, semmi értelme nincs. Én ezt nem így fogom fel, mert nekem nagyon sokat számít, hogy sikerült egy ilyen platformon elérni azt, hogy a szakma behúzta a Brotherhood albumot.
Amikor az első lemez elkészült, azt nagyon erősnek éreztem, és nem voltam benne biztos, hogy a másodikkal majd überelni tudjuk. Számomra csak a stúdiós munkálatok alatt derült ki, hogy megint mennyire izmos, komoly anyagot írtunk. Ezért úgy gondolom, hogy megérdemeltük ezt az elismerést. Megmondom őszintén, ez olyan téren is jól jött, hogy most egy kicsit megforgatja a zenekar nevét, és ennek köszönhetően a lehetőségekhez képest lehet, hogy egy lépcsőfokkal feljebb tudunk kerülni.

 - Ebben az említett rádiós interjúban azt mondtad, hogy te már előre megírt köszönőbeszéddel jelentél meg a gálán. Ez lesz, ami lesz alapon történt, vagy ennyire hittél benne, hogy megnyerhetitek a kategóriát?

 - Már két évvel ezelőtt is megírtam ezt beszédet, amikor 'Az év felfedezettje’ kategóriában jelöltek minket az első albumunk kapcsán, úgyhogy ugyanazt vettem elő, csak átjavítottam benne egy-két dolgot. Ez azért van egyébként, mert ha felmegyek a színpadra, akkor hajlamos vagyok mindenféle hülyeséget beszélni, és nagyon nem szerettem volna, ha kihagyok valamit vagy valakit. Nem akartam megfeledkezni azokról az emberekről, website-okról, fanzine-okról, akik eddig valamilyen szinten segítettek a zenekarnak, vagy volt valamilyen kötődésük ehhez a második albumhoz. Jobb felkészülten menni egy ilyen helyre, mint felkészületlenül, mert ha esetleg valakit nem említesz meg, az megsértődik.

 - Neked ez ennyire fontos, hogy senki nem maradjon ki, mindenkinek mindent megköszönj?

 - Nagyon. És már jöttek is válasz-visszajelzések erre, sokaknak tetszett, és nagyon jólesett a megemlítés.

 - A szakmai elismerés megvan, de mi a helyzet a közönség szimpátiájának az elnyerésével? Mondjuk a Facebook-oldalatokon érezhetően megnőtt a lájkok száma?

 - Igen, érezzük, hogy többen kezdenek érdeklődni a zenekar iránt. Már amikor az első képek megjelentek a díjátadóról, azokra is szép számmal jöttek a lájkok, és magára az oldalra érkező tetszésnyilvánítás is megugrott. De ezek is apró lépések. Mire idáig eljutottunk, a banda életében ez nyolc év!

 - Ti mindannyian már régóta zenéltek, az eltelt évek során jó néhány formációban megfordultatok, többféle stílusban játszottatok, és úgy tudom a kedvenceitek sem éppen ugyanazok. Hogyhogy akkor mégis ez a délies hard rock muzsika lett a közös nevező, amikor összejöttetek?

 - Igazság szerint Gézának volt az az ötlete, hogy csinálni akar egy southern rock bandát. Én nem gondolkodtam ebben, hiszen akkor még a Whitesnake tribute-ban énekeltem, és a Snakebite akusztikus formációm is megvolt. De azt éreztem, hogy ebbe a tribute dologba nem akarok annyira belemerülni, mint azok, akik ebből élnek. Imádom a Whitesnake-et, de megőrülnék, ha minden héten azt kellene énekelnem. A többiek már muzsikáltak együtt korábban, de velem is megvoltak a kapcsolódási pontok, néha játszottunk is együtt ilyen-olyan apropóból, úgyhogy nem kellett bemutatkoznunk egymásnak. És egyszer csörgött a telefonom, hogy figyelj már Karesz, itt próbálunk alattatok két utcával, nem akarsz lejönni? Pont akkor jelent meg a Lynyrd Skynyrd God & Guns albuma, meg a Black Stone Cherry kettes lemeze, és ezekről már elkezdtek nótákat leszedni. Én akkor még nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy ritmusgitáros is legyek, de mondták, hogy kellene ezt is csinálnom. Első körben még az is felvetődött, hogy lesz esetleg egy másik gitáros, és én csak énekelni fogok, de aztán úgy alakult, hogy négyen maradtunk, úgyhogy rágyúrtam egy picit a gitározásra. De most is csak beállítom a kezem, ráteszem a húrokra, és tologatom jobbra-balra. (nevet) Na jó, egy picivel azért ettől több, de nem vagyok kimondottan egy gitáros alkat.
Feldolgozásokkal kezdtünk, felírtunk egy cetlire különböző előadókat, számcímeket, és egy kalapból kihúztuk, hogy a következő héten melyiket fogjuk megtanulni. Eljutottunk kb. a negyedik dalig, de utána már saját számokat kezdtünk el összerakni.

 - Ti még hagyományosan, a négy fal között, közösen próbáltok. Ez manapság szinte már kuriózumnak számít, hiszen mindenki inkább otthon molyol, és fájlokat küldözget. Ti miért szeretitek ezt a fajta munkamódszert? Egyáltalán hogyan születnek, állnak össze az Asphalt Horsemen dalai?

 - Így van, nálunk a mai napig közös munka során születnek a dalok. Az benne a jó, hogy ha hoz valaki egy ötletet, ami lehet egy refrén, vagy akár egy komplett nótaváz is, azt a próbateremben együtt dolgozzuk véglegesre. A mai modern technikát annyiban használjuk, hogy Balázs felveszi a telefonjával ha összeáll valami érdemleges, és mindenkinek átküldi, hogy nehogy elfelejtsük. Tehát abszolút közös jammelés során születnek a kész nóták.
Most is minden héten próbálunk, sőt bevezettük a hosszú próbát, ami azt jelenti, hogy ha nincs koncertünk pénteken, és ha a munkánk engedi akkor már kora délután találkozunk, együtt elmegyünk valahová megebédelni, addig befűtjük a próbatermet, utána meg feltekerjük a Marshallokat, és iszonyat hangerővel estig próbálunk. De van olyan is, hogy Gézával ketten hamarabb lemegyünk, megszüljük a rock n’ roll témákat, és mivel Pisti meg Balázs metallisták, jönnek, jól lefikázzák, hogy mi ez a kaliforniai rágógumi zene már megint? (nevet) Vannak vitáink, de mindig megoldjuk. Azt szoktuk mondani, hogy az Asphalt Horsemen a tradicionális southern rockzenénél keményebb muzsika, egyszerűen fogalmazva tökös rockzene. Mi az izmos riffekkel kapaszkodunk a gitárba, nálunk az erő jelenléte folyamatosan ott kell, hogy legyen. De próbáljuk ezt kontrollálni, ezért is énekelnek „A” csajok a lemezeken.

 - Szerettelek is volna megkérni, hogy mutasd már be a hölgyeket!

 - Amikor szóba került ez a vokálos kérdés, azonnal adott volt a válasz, hiszen a feleségem, Lilla is nagyon régóta énekel már. És az ő énektanára, barátnője, Pocsai Krisztina (híres jazz énekesnő!) is szívesen vállalta. Megkértük őket, hogy ha tudnak, akkor segítsenek már nekünk. És hát, teljesen odarakták magukat. Odaadtuk nekik a dalokat, amiben megjelöltük a sorokat, hogy mit hogyan kellene, egy-két délután alatt kitalálták, hogy milyen szólamokat tegyenek oda, majd felénekelték ezeket a részeket. Ők amúgy csak nagy koncerteken vannak velünk, ott van lehetőség ilyen felállásban játszani, ahol főműsorral, tehát teljes programmal lépünk fel, amúgy négyesben toljuk élőben.

 - Sorozatunk első vendégéhez, a The Joystix-hoz több ponton is kapcsolódtok. Nem csak együtt is szoktatok játszani, turnézni, hanem vezetőjük, Szöszö szövegekkel, egy kis zenéléssel, és hangmérnök munkával is hozzájárult a Brotherhood elkészültéhez.

 - Igen, ehhez az albumhoz a legtöbb külső segítséget tőle kaptuk. Például baromi sokat utazott ezért. Most gondolj bele, Székesfehérvárról feljött nap mint nap stúdiózni. Az egyik nótában akusztikus gitározott, szövegeket írt, úgyhogy ez az ő életéből is elvett elég sokat. Egy bizonyos fokig megakadt akkor a munkafolyamat, de ő meggyorsította a Brotherhood megjelenését. Az a vicces, hogy amíg mi tököltünk a lemezen – mert ugye elég nyugodt tempóban szoktunk dolgozni, ha nem lenne határidő, lehet, hogy még most is ott ülnénk –, addig ők egy komplett split albumot felvettek és kiadtak a testvérzenekarukkal.

 - Az első CD-nél voltak olyan kritikus hangok, akik hiányolták a kiugró slágereket. Te is így gondolod?

 - Már akkor nem értettem egyet, amikor olvastam, mert arról az albumról is van szerintem három-négy olyan szám, ami kiugró volt. És ezek nem is feltétlenül a slágeres vonulatot képviselik. Ilyen például a Wasting Time, aminek Stadion volt a munkacíme, mert mi ezt eleve stadion rock nótának tartottuk. (nevet) Aztán ott van a Change, a Go to the City, és a Ride On. És voltak azon a korongon monumentális dalok is, mint például a hétperces Memories. Én abba mindent belepréseltem, ami felgyülemlett bennem az évek alatt. Akusztikus gitár bevezető-levezető, Ferenczi Gyuri szájharmónia szóló, Csík zenekaros Szabó Attila hegedű szóló, Balázs basszusgitár szóló, Géza gitárszóló, az én gitárszólóm, plusz még a csajok is vokáloztak. De ott van Gézának a Grip in Hand száma, az is egy hatalmas southern nóta. Ezeknél nem követtünk semmiféle receptet.

 - Az új lemezen melyik számokban érzed a sláger potenciált?

 - …a Thank You, a Seize the Day, a My Old Town, és a Wicked Woman dalokat mondanám.

 - A címadót nem?

 - A Brotherhood-ot? Nekem az egy szimpla rocknóta.

 - Nekem a refrénje miatt majdhogynem egy himnusz. Meg ugye a címe…

 - Na, látod, azt a vokált a stúdióban találtuk ki, amikor a női vokálokat vettük fel. Balázs ötlete volt a Rolling Stone-os huu-huu, és a csajok rögtön ott fel is nyomták. Ettől még vidámabb lett a sztori.

 - Mindkét album igényes kivitelben került a nagyközönség elé.

 - Kézzelfogható dolgokat szeretünk csinálni. Én a mai napig, hogyha valaki azt mondja, hogy letöltötte, és neki is megvan, akkor azt szoktam rá felelni, hogy az nem a tiéd. Meg lehet hallgatni, persze, ott van, tudja, hogy miről van szó, de én mégis azt mondom, hogy az nem az övé. El lehet rakni winchesteren, de egy fizikai megjelenés olyan nekem, mint egy könyv. Ebben nagyon jó a háttércsapat és nagy köszönet jár nekik is! Köhler Ági csinálta a borítót és Dr. Kovács Ákos a fényképeket.

 - Milyen emberek vagytok a magánéletben? Süt a dalaitokból az igényességre való törekvés, a száz százalékos elkötelezettség, és bizonyos szinten egyfajta másképp, mondhatni az átlagosnál rokonszenvesebb, pozitívabb gondolkodásmód.

 - Az az igazság, hogy amikor a southern rockot ráhúztuk erre az egészre, és azt mondom, hogy meglátom a déli zászlót, akkor valakinek tudod mi ugrik be erről? A négergyűlölet meg a Ku-Klux-Klan. Nekem nem! Nekem egy életérzés jut erről az eszembe, a család, haverok, kerti sütögetés, sörözgetés, pecázás – na jó, én nem járok horgászni –, és a rock and roll. Ez így együtt, és mindenféleképpen a családon belül. Megpróbálom itthon is tartani az egyensúlyt, és ebben a feleségem nagyon jó partner. Nálunk az élni és élni hagyni remekül működik. 1989-től vagyunk együtt, és jövőre lesz húsz éve, hogy összeházasodtunk. Vitáink persze szoktak lenni, de mi olaszosan élünk, ami azt jelenti, hogy ha problémánk van, azt azonnal megbeszéljük, mert orvosolni kell. Nem szabad hagyni, hogy összegyűljön, aztán egyszer robbanjon, mert annak sosem jó a vége.
Apám a flexkorongot végig legyalulja, mert végig ki van fizetve… ez azért egy kicsit veszélyes. (nevet) Az élet is ilyen, ha vigyázol rá, akkor bármi megtörténhet még hetvenévesen is. Nézd meg az Asphalt Horsement! Az átlagéletkor bőven negyven felett van, és most jutottunk el arra a pontra, hogy amit csinálunk, annak most lett egy nagyobb gyümölcse. Aztán, hogy ebből még milyen hozadék fog érkezni… sok mindenen múlik. Megpróbáljuk. Mindenki össze tudja egyeztetni a magánéletével ezt a dolgot. Hármunknál gyerekek is vannak, a kétévestől a kamaszig, és a még nagyobbakig, mindig megbeszéljük kinek milyen programja van. Tudod mi a rock and roll? Nem az, hogy délig alszol buli után… Ááá…! Lenyomod a koncertet, és másnap kelsz reggel hétkor, mert a gyerekek is kelnek és indul egy új nap!

 - Mindezek mellett nem nagyon „öngyilkos” vállalkozás Magyarországon ezt a fajta stílust játszani?

 - Nézd, én 14 éves korom óta énekelek. Tizennyolc évesen elmentem az Országos Szórakoztatózenei Központba – vagyis az OSZK-ba – énekelni tanulni, és konkrétan van bizonyítványom, hogy hivatalosan ’A’ kategóriás táncdalénekes vagyok. (nevet) Ezt az intézményt egyébként hakniképzőnek hívták, mert innen mentek az emberek vendéglátóhelyekre, hajókra dolgozni. Dzsessz zenészek voltak a korrepetőrök, Frank Sinatra dalokat kellett megtanulni, plusz egy csomó ilyen jellegű klasszikust. Ezeket azóta sem felejtettem el, tehát ha valaki azt mondaná, hogy el kellene menni hajóra, minden gond nélkül meg tudnám csinálni. Az más kérdés, hogy minden reggel köpködném magam a tükörben.
A mai napig is kb. kéthavonta kapok komoly megkereséseket, hogy menjek ide meg oda énekelni, de egyrészt nekem már gyerekkorom óta több külföldi zene forgott a lemezjátszón, mint magyar, így inkább azokat szeretem, másrészt, ilyenkor az jut eszembe, hogy ugyan hová is mennék? Menjek egy hazai nagyobb zenekarba, hogy ott irányítson valaki?
Megmondom őszintén, nem nagyon fordult elő az Asphalt Horsemen nyolc éve alatt, hogy azon kezdjek el gondolkodni, hogy érdemes-e ezt csinálni, pedig jó néhány kevésbé pozitív dolgot is megéltünk már. De a jobb pillanatokban tudod, hogy olyan zenét csinálsz, ami konkrétan ma Magyarországon nincs. És büszkén lehet vállalni, hogy ez egy világszintű produkció, nem vallunk szégyent, ha odateszed bármelyik külföldi banda anyaga mellé a mi lemezeinket.
Mi mind a négyen jól kiegészítjük egymást, elviseljük egymás hülyeségeit, és a munkamegosztás is kiválóan működik a zenekaron belül. Megjárta már mindegyikünk a hadak útját, itt meg van egy olyan produkció, ami szerintem nagyon süt. Én se gondoltam volna, hogy lassan őszülő fejjel épp egy Mahasz díjat fogunk átvenni, de nagyon büszkék vagyunk rá. És próbáljuk töretlenül tovább csinálni, amíg bírjuk.

 

 - Azt hiszem az idei évre eddig nem lehet panaszotok.

 - Való igaz, a 2017-es esztendő baromi jól indult. Január 13-án egy német terjesztő által (Pride & Joy) világszerte megjelent az albumunk! És a német precizitásnak köszönhetően kéthetente kapjuk arról a jelentést, hogy hol írtak a lemezről, konkrétan milyen kritika jelent meg, stb. Aztán szólnak, hogy most mondjatok fel egy rövid beköszöntőt a japán rádió számára, holnap után a francia és a belga rádió részére, most a kanadai média érdeklődik, stb. Ez is egy pici elmozdulás ahhoz képest, hogy eddig csak itthon jelentünk meg. És ők is pozitívan reagáltak arra, hogy megnyertük Magyarországon az egyetlen zenei díjat, és minden bizonnyal ebből is lehet majd valamit kovácsolni.

 - A díjtól függetlenül már eddig is szép nemzetközi visszajelzéseket kaptatok.

 - Igen, nem panaszkodhatunk. Számomra is meglepő módon elég nagy neveket előzünk be egy-egy magazinnál a hónap lemezei felsorolásoknál. És azt azért el kell mondani, hogy mi nem ebből élünk! Szóval mi nem profitálunk ebből semmit, a mai napig hobbizenekar az Asphalt Horsemen. Egy erős hobbitól most már egy picit több, de megélni még nem lehet belőle. Mindannyiunknak van civil állása, dolgozunk… Úgy szoktam ezt definiálni, hogy mi ezt teremfoci helyett csináljuk. Más összejön a haverjaival és elmegy focizni vagy teniszezni, fallabdázni vagy síelni, tök mindegy. Ott is be kell fizetni a pályabérletet, beruházni a minőségi sportszerekre. Nekünk meg be kell dobni a próbaterem pénzt, erősítőket, hangszereket kell venni, stb.

 - Azt se rejtsük véka alá, hogy már többször is játszottatok külföldön. Konkrétan milyen országokban sikerült már bemutatkoznotok élőben is?

 - Finnországban, Olaszországban, Csehországban, Szlovákiában, és Erdélyben játszottunk már, néhány helyen többször is. Próbáljuk ezt a kört tovább tágítani. Persze klubszintről beszélünk. Ettől nagyobb elmozdulást akkor érhetnénk el, ha esetleg valami nagy bandával végigturnéznánk Európát.

 - Külföldivel?

 - Nem feltétlenül, mert vannak Magyarországon is olyan zenekarok, akik elég bőszen játszanak kint. Paddy and the Rats, Firkin, de akár az Ignite-ot is mondhatnám. Vagy pont most beszéltem a Fonogram díjátadón Bodor Mátéval, ő ugye egy ideje már az Alestorm-ban tolja, Amerika turnékat is csinálnak. Na, hozzájuk is szívesen csatlakoznánk egy európai körre. De az a baj, hogy ott már úgy működik a gépezet, hogy neki semmi beleszólása nincs, maximum egy ajánlatot tud tenni. Komoly menedzsmentek foglalkoznak az egésszel, nem nekik kell kuncsorogni a bulikért.

 - Neked, és a zenekarnak már olyan tapasztalataitok is vannak, hogy milyen egy külföldi sztár partnereként fellépni…

 - Igen, pár éve a győri ütősgálán együtt játszottam az Appice fivérekkel! Már akkor lepadlóztam, hogy a Black Sabbath, Ozzy, Dio, Blue Murder, és a King Cobra zenészeivel lehetek egy színpadon. És ezt még megfejelve két évre rá felhívott a Live Sound-os Bogdan Gomilko, hogy jönne Brian Tichy dobmágus (Billy Idol, Ozzy Osbourne, Foreigner, Pride & Glory, Slash's Snakepit, Whitesnake, stb.) Magyarországra, nem játszanánk-e a Whitesnake tribute-tal mi is azon az estén? Persze, hogy azonnal igent mondtam, de azt is hozzátettem, hogy nekem van egy southern rock zenekarom is, aminek repertoárjában egy Pride & Glory dal – a Losin’ Your Mind – is szerepel, ez az ember meg abban a csapatban dobolt Zakk Wylde mellett, ott indult be a karrierje, ezért nem lehetne, hogy közösen előadjunk valamit? Küldtünk Briannek egy e-mailt, ő meg visszaírt, hogy oké, de legyen még egy nóta, a Horse Called War, amit meg ő tud. Hadd ne mondjam, hogy ez is egy hatalmas élmény volt!

 - A hazai bandák sokak véleménye szerint kint vagy a kiejtés, vagy a produkció minősége, illetve az egyediség hiánya miatt véreznek el. Nálatok egyik sem igaz. Ez minek köszönhető? Persze, azon túl, hogy nem kezdők vagytok már a szakmában.

 - Az az igazság, hogy sokan mondják, hogy kellene magyar nyelvű dalt is írnunk, mi meg azt mondjuk, hogy nem. Magyarul iszonyat nehéz értelmes szöveget írni. Ahhoz minimum egy Lukácsnak, Dusánnak, Adamis Annának, vagy Horváth Attilának kell lenni. Ott komoly dolgokat kell művelni. A magyar nyelv amúgy is nagyon színes, lehet vele játszani, de ahhoz nagyon kell érteni.
Nálunk Balázs a nagy angol-király, a stúdióban ő a lektor, sőt most Szöszö is besegített. De ahhoz, hogy bevágjam az angol nyelvtant is, eddig nem volt türelmem, úgyhogy most már erre készülök. Jó lenne ötvenéves koromig normálisan megtanulni angolul. (nevet) Régen az OSZK-ban a külföldi daloknál a kiejtést is kő keményen koordinálták. Annak ellenére, hogy pusztán ez csak egy mechanikai módszer, hogy hallás után megtanuld a szavakat, és látod leírva.
Egyébként, pont nemrég mondta egy régi kollégám, hogy hallgass már meg egy-két Bob Dylan, Neil Young, vagy Willie Nelson számot, hogy milyen a kiejtésük. Bűn rossz! De kit érdekel, hiszen éppen attól azok ők, akik.

 - Vagy ott van például Meine. Több évtizede röhögik, hogy milyen kiejtéssel énekel… és hol van a Scorpions?

 - Pontosan. A southern rock esetében pedig a déli akcentusról meg ne is beszéljünk. Azt már direkt nem akartuk beleerőltetni, az tőlünk igen mesterkélt lenne. Viszont, képzeld el, hogy van egy barátunk, aki még az első demónkat megmutatta a Blackberry Smoke dobosának, meg a gitáros-énekesének. Mondta nekik, hogy srácok, ezt hallgassátok meg! (Akkor még nem voltak akkora sztárok, közel lehetett hozzájuk férkőzni.) Te, ez kurva jó! Mi ez? Hát, egy magyar southern rock banda. Csak pislogtak, nem nagyon akarták elhinni! Úgyhogy végül is délen már rámondták az áldást erre az egészre. (nevet)

 - Akkor van rá esély, hogy tiszteletbeli redneckek legyetek?

 - Hát, Balázs írt most a Lynyrd Skynyrd Cruise-ra, hogy 2018 januárjára itt van egy magyar southern rock banda, szívesen mennénk hozzájuk játszani. Ez most divat Amerikában, hogy óceánjáró hajókon vannak a koncertek, a rajongók befizetik a belépőt, és négy napig kint vannak a vízen, vagy a part közelében, vagy átmennek egy szigetcsoportra, és éjjel-nappal zajlanak a különböző zenekarok bulijai. Úgyhogy egy ilyenre bejelentkeztünk… Hát, ha tiszteletbeli rednecknek fogadnának, nem dobnám el a történetet. (nevet) Nagyon jó lenne!

 - Az a ti szinteteken számít, hogy most már rendes kiadónál jött ki a lemezetek, és ahogy mondtad, komoly külföldi terjesztést is kapott?

 - Természetesen. Sok üzenetet kapunk Kanadából, Amerikából is. Kinti rádiók is játsszák a dalainkat, persze csak lájtosan, nem országos frekvencián, de mindenhonnan pozitív visszajelzések jönnek.
Az első albumnál volt választásunk, hogy megjelenünk-e újságmellékletként, de aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk a szerzői kiadásnál. Most a Brotherhood a Grund Records gondozásában jött ki, és van a már említett német terjesztőnk. És úgy érzem van még bennünk egy-két lemez.

 - Egy interjúban azt olvastam, hogy klipeket is szeretnétek megjelentetni 2017-ben. Ez a projekt hogyan áll most?

 - Hát igen, ezt nagyon rosszul csináljuk. Mindig az idősíkon csúszunk el… Eddig csak egy szöveges videó jelent meg az új album számai közül, de legalább három „normális” klipet fogunk csinálni. Sok olyan dal van a lemezen, ami potenciális sláger lehet.

 - Március van. Hogyan tovább?

 - Szerintem ezt az albumot nyugodtan el lehet ketyegtetni jövő év elejéig. Erős dalok vannak rajta, csak el kell juttatnunk ezeket az emberekhez. A fesztiválokra a mai napig nehéz bejutnunk, főleg, hogy angolul éneklő banda vagyunk. De van ellenpélda is, két éve mi zártuk a Pannónia Fesztivált egy nagyon jól sikerült bulival. Hajnali fél 4-kor még ráadást követelt a tömeg… gondolhatod a technikai személyzet hogy örült. (nevet)
Ennek az egésznek, amit csinálunk, megvan a lendülete. A mi részünkről is, és a nóták is működőképesek, nagyon jók. Nem tudom, ez nem tűnik-e önfényezésnek, de miért hunyászkodjak meg, tényleg így gondolom.
Bejelentkezett nálunk egy angol menedzsment, hogy menjünk a svéd Treat zenekar elé egy tíz állomásos Európa turnéra. Nem kis pénzbe kerülne… meglátjuk. Ezen kívül a CD és a digitális megjelenés mellett szóba került, hogy bakeliten is kijönne egy Asphalt Horsemen anyag, de ez sem egy olcsó játék. Az is lehet, hogy csinálunk egy válogatás korongot, és az jelenne meg, de lehet, hogy külön-külön mindkét lemez. Valamint, az év végére, tehát november-december környékére tervezünk egy nagyobb volumenű dolgot itt Gödöllőn, amit most még hadd ne áruljak el, legyen meglepetés.

Az Asphalt Horsemen ezen a héten pénteken, azaz március 17-én Mosonmagyaróváron játszik a Hooligans vendégeként, március 25-én pedig Budapesten, a Dürer Kertben, a Mátyás Attila Band és a Trousers társaságában lép színpadra.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
Az ellenzéki pártok méltán örülhetnek a sikernek, újabb visszaigazolásként értelmezve azt a 2022-es felállásra való tekintettel is. Elemzés.

Orbán Viktor: 1992

"Személyesen átélve az eltelt több mint két esztendő szinte minden politikai rezdülését, azt kell mondjam önöknek, hogy ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan kézbe venni. Olyan polgári, liberális kormány, amelyet a felhalmozott feszültségek nem rettentenek vissza az állam további visszaszorításától, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali, etatista gazdaságpolitika."

Orbán Viktor szerint térségünkben egyedül Magyarországon jelenthetnek komoly alternatívát a liberálisok a jelenlegi konzervatív kormányzattal szemben.

Orbán Viktor: 2020

"A liberális nem más, mint diplomás kommunista."