Lázár minden eszközzel visszaszerezné a földet az amerikai multitól

Az ügy még 2014-ben kezdődött, amikor egy helyben Fidesz-közelinek tartott vállalkozó, Bernáth István szántóföldet vett Bábolna határában, azonban a területet 2017-ben kivonta a mezőgazdasági művelésből. Ez tette lehetővé, hogy megvehesse a birtoktestet a híres-hírhedt amerikai agrárkémiai multi, a Monsanto. Jelenleg még sarkalatos törvények tiltják, hogy gazdasági társaságok termőföldhöz jussanak. 

 

A földárverés után végül a Monsanto tulajdonába került a magyar termőföld

A Földet a gazdáknak! program nemcsak arra volt kiváló terep, hogy a földesurak birtokkoncentrációját elősegítse, a kisebb birtoktestek segítségével is sikerülhetett a különböző tőkeérdekeltségeknek elérnie a célját.Egy ilyen zsebszerződésre emlékeztető eset után sikerült a Monsantonak magyar termőföld tulajdoni jogához jutnia, ezzel bővítve a hazai birtokait.Még Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa vitte a parlament elé azt a különös ügyet, igaz, akkor még nem lehetett tudni, hogy emögött a Monsanto áll.

 

Éppen ez veti a fel a földspekuláció gyanúját az ügyben. A bombát Magyar Zoltán jobbikos képviselő robbantotta az Országgyűlésben márciusban. A politikus szerint a Nemzeti Földalap is részese lehet a mutiynak. A helyi gazdák ugyanis nem tudtak arról, hogy az ominózus birtoktestet az állam értékesíteni akarja, így Bernáth könnyedén juthatott hozzá. 

Az Alfahír kérdésére Lázár János még a múlt heti kormányinfón úgy fogalmazott, az a spekuláció, ami megelőzte ezt az ügyletet, 

"még a laikusok szemében is felveti a csalás lehetőségét".

A kancelláriaminiszter "abszolút ellenzi", hogy egy ilyen hírű multinacionális társaság nemhogy állami tulajdonú, hanem hogy egyáltalán bármilyen minősítésű magyar termőföld tulajdonjogához jusson. 

Lázás János és a Nemzeti Földalapot ellenőrző Földművelésügyi Minisztérium élén álló Fazekas Sándor közel sem felhőtlen viszonya közismert, így számíthattunk rá, hogy a kancelláriaminiszter megragadja majd az alkalmat, hogy odaszúrjon egyet az ügy kapcsán. Ám úgy tűnik, a szavakat ezúttal tettek is követhetik.

Egy hét elteltével ismét rákérdeztünk a kormányinfón, hogy áll az ügy. Lázár elmondta, "utánament" a földvásárlásnak, és úgy látja, 

"a Monsanto visszaélt a helyzetével". 

A kancelláriaminiszter utasította a megyei kormányhivatalt "a szükséges lépések megtételére"

"Minden törvényes eszközt meg fogunk ragadni annak érdekében, hogy az eredeti állapotot visszaállítsuk."

Megpróbáltuk megtudni, pontosan milyen lépések, és eszközök vezethetnek el eddig a célig, ám a miniszter nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mert

"a Monsanto is nézi a kormányinfót."