Még javában tüntettek a mentők az utcán, amikor az államtitkár hazugnak és rombolónak nevezte őket

fotó: Béli Balázs / Alfahír

Elég volt! - üzenték szerda délután a mentődolgozók a Markó utcai mentőpalota bejáratánál, azonban még tartott a tüntetésük, amikor nem sokkal távolabb a minisztériumban kimondták rájuk az ítéletet.

Szakítva a hagyományokkal, most kezdjük a történetet a végével: Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) elnöke, a délutáni demonstrációt követő percekben lapunktól tudta meg, hogy mit is nyilatkozott a tüntetésükkel egy időben Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, valamint hogy a munkáltató Országos Mentőszolgálat (OMSZ) részéről milyen közlemény látott napvilágot.

Ezek a szavak már csak azért is tűnnek minimum visszásnak, mert a szakszervezeti vezető beszédében még egy 6 év után létrejövő partneri viszonyt vázolt fel az OMSZ és a MOMSZ között.

Úgy néz ki csalatkoznia kell, ugyanis a Mentőszolgálat igazgatója, Csató Gábor, a házi szakszervezetként működő Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnökével, Toma Lajossal egyeztetett a bérezésről, hozzátéve, hogy minden érdekképviselettel, szervezettel kész együttműködni, ha azok céljai és tevékenysége valóban az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak érdekeit szolgálja, így a MÖSZ

"megalapozott és jogszerű törekvéseit is kész minden erejével támogatni".

(Korábban a MÖSZ elhatárolódott a szerdai demonstrációtól – így érthető a simulékony fogalmazás a munkáltatói oldal részéről).

A minisztériumban viszont keményebb hangot ütöttek meg, Ónodi-Szűcs az Elég volt! tüntetéssel egy időben kezdte meg a sajtótájékoztatóját, ahol kiemelte, a kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javítása iránt, de néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját. Hozzátette még azt is az államtitkár, hogy állnak mindenféle "számháború elé", és sajnálja, hogy

"egyes emberek másokat téves vagy szándékosan hazug információkkal próbálnak hergelni".

Ha ez bűn...

Nem tudom kire gondolt az államtitkár - reagált lapunknak Kusper Zsolt.

"Mi egy dolgot szeretnénk, és ha ez bűn, akkor ezt nézzék el nekünk az olvasók. Ha az bűn, hogy mi megpróbálunk megélni, és megpróbáljuk ezért hallatni a hangunkat, akkor ítéljenek el minket, azt tudom mondani!"

- fakadt ki. Hangsúlyozta, hogy ők sem a saját maguknak, sem pedig a társadalomnak nem ellenségei,

"azt szeretnénk, hogy olyan bért adjanak, amiből meg lehet élni, amiből nem kell másod- harmadállásba elmenni dolgozni".

Rákérdeztünk, hogy akkor mégsem fog partnerként tekinteni-e a MOMSZ-ra a munkáltató, Kusper Zsolt erre közölte, ő is azt gondolta, hogy kialakul ez a partneri viszony, legalábbis erről biztosította őt a főigazgató. Véleménye szerint "nem volt fair lépés", hogy most külön leültek a MÖSZ-szel a bérekről tárgyalni.

"Úgy gondoljuk, hogy az ágazati béremelés, amiben részt vett, és amire rábólintott a MÖSZ, az nem elfogadható, az csak és kizárólag arra alkalmas, hogy a mindenkori bérminimum szintjére hozza a mentődolgozók fizetését"

- hangsúlyozta.

Perverz rendszer

Mint az ismert, a Mentők napján történt kormányzati átverést követően jelentetett be a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete, hogy május 31-ére tüntetést szerveznek a Markó utcai OMSZ-központ elé.

A számos mentődolgozó mellett megjelentek támogató civilek, így többek között Vona-Szabó Krisztina is, de még egy csapat kéményseprő is személyesen fejezte ki szolidaritását - ám ahhoz képest, hogy azoknak az embereknek a sorsáról volt szó, akiket akkor hívunk, ha az életünk veszélybe került - fájóan kevesen voltak kint a demonstráción.

Politikusok közül sem láthattunk túl sokat, és ők is mind a patkó ellenzéki oldaláról érkeztek, így ott volt Hegedűs Lórántné és Rig Lajos (mindkettő Jobbik), Szabó Tímea (Párbeszéd), valamint az LMP-s Szél Bernadett és Hadházy Ákos.

Még a rendezvény kezdete előtt beszélgethettünk mentődolgozókkal, egy havi 130 ezer forintot kereső sofőr például arra figyelmeztetett, hogy egy kukásautón kevesebb felelősséggel, több pénzt lehet keresni, mint mentőként - miközben folyamatosan maximális teljesítményt és odaadást várnak el tőlük, ami 2-3 állás mellett nehéz. Egy ápoló pedig arról beszélt, hogy egyszerűen kihasználják a hivatástudatukat.

Frappáns volt egy "külsős" egyetemista értékelése is:

"a kormányzat perverz módon a lelkiismeretre alapozza ezt a rendszert, arra a lelkiismeretre, amit ők csak hírből ismernek."

293.000 = 119.000

A tüntetés vezérszónoka Kusper Zsolt volt, aki így üzent az eddigi kormányoknak: "mindenki elfeledkezett a mentőkről". Évek óta csak ígérgetnek nekik, de még mindig nem sikerült elérni, hogy új munkaruhát kapjanak a dolgozók.

Kitért arra, hogy a napokban Ónodi-Szűcs azzal kampányolt a kormányzati sajtóban, hogy a mentődolgozók átlagosan 293 ezer forintot keresnek, de ez a valóságban nettó 119 ezer forint. "A pótlékok nélküli bruttó éppen hogy csak eléri a bérminimumot". De amennyiben mégis igaz az államtitkár által hivatkozott adat, az pedig azt jelenti, hogy egy szint felett nagyon jól keresnek a szervezetben.

Kiemelte, hogy a kockázati pótlék továbbra sem illeti meg a mentőket, miközben a közterület fenntartók azt megkaphatják - a jelenlegi jogszabályok szerint a mentőzés nem kockázatos.

Továbbra sem megoldott a munkaruha kérdése: évente kapnak 12 ezer forintot cipőre, és 8 ezer forintot mosásra. Így önköltségből kell a szakadt ruhákat foltozni, vagy cserélni.

Az anyagi megbecsülés mellett a kiskirályok uralmát is le kell törni, ugyanis mindennapos még mindig a megfélemlítés a munkáltató részéről. "De a dolgozóknak nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak" - fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Ígéretet tett arra is, hogy nem hagyják abba a küzdelmet, amíg be nem vezetik az életpálya-modellt, és amíg a jelenlegi bruttó fizetéseket nem nettósítják.

„Nem kevesebb a tét, mint a mi életünk”

Kusper Zsoltot több ágazati szakszervezeti vezető követett. Illés István, a MOMSZ alelnöke például arról beszélt, hogy elegük van abból, hogy matek műveletekkel bizonygatják nekik, hogy évek múlva minden jó lesz, miközben látják, hogy a számlájukra utalt pénz mire elég.

Horváth János, a MOMSZ Somogy megyei Vezető képviselője (akit vegzált a MOMSZ, amiért korábban nyilatkozott sajtónak) pedig arról tájékoztatott, hogy a Mentők napja után megindultak a tömeges felmondások, és azon kell ügyködniük, hogy négy autóból legalább hármat el tudjanak indítani valahogy. A Komárom-Esztergom megyei Fiderman Tamás mindezt még azzal is megfejelte, hogy a további 2-3 állás tönkreteszi a családi életet is, és az nem elég magyarázat egy gyerek számára, hogy

"apa vagy anya a hivatásának él".

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke, aki kockás ingben és fekete pólóban szólalt fel, azt mondta, hogy már nem lehet békésen tüntetni, amikor a szociális vagy egészségügyi ágazatban dolgozók helyzetét nézi az ember. Arról biztosította a mentődolgozókat, hogy velük vannak az ápolók, a nővérek, a szociális dolgozók

(„akik tudják, hogy milyen érzés, amikor egy fűtetlen a szobában egy zsíros kenyérre váró kisfiú belekapaszkodik a kabátjukba"),

de még a víziközmű-dolgozók is.

Kiss László az 5.12 Tiszta Egészségügyért Szakszervezet elnöke közölte, már több mint 16 ezren hagyták el az ágazatot, és költöztek nyugatra, míg Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke egy belső felmérés eredményeit idézte: a dolgozók kevesebb mint 50 százaléka maradna az ágazatban, amennyiben nem változnak a körülmények, és minden negyedik munkavállaló külföldre vágyik.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezet (KOSZ) elnöke elmondta, hogy természetesnek vette, hogy kiállnak a "hétköznapi hősök mellett", akik nem kérdeznek, csak mennek, és teszik a dolgukat. Szerinte ugyanakkor magába kell fordulnia a magyarországi érdekvédelmi szervezeteknek, ugyanis mindössze 4 szervezet képviselője volt jelen: pedig mennyivel jobban nézett volna ki, ha itt van még 50 víziközmű-dolgozó, 60 postás, 80 rendőr és 100 tanár - tette hozzá.

"Ne tűrjük tovább a mentők átverését, mert nem kevesebb a tét, mint a mi életünk!"

- üzent az egész társadalomnak Vámos Csaba.

Lenne rá pénz

Rig Lajos érdeklődésünkre elmondta elismeri és támogatja a MOMSZ követeléseit, sőt a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa szerint ezek reálisak és teljesíthetőek is. Azonban a 2018-as költségvetésben mindössze 102 milliárd forintot szánnak az egészségügyre, miközben 500 milliárd forintot javasoltak a közgazdászok, ami viszont elég lenne az ágazati bérrendezésre.

Az ellenzéki képviselő közölte, hogy vissza kellene helyezni Máté Gábort az OMSZ élére, mert vele minden szempontból pozitív változások kezdődtek meg, szerinte az EMMI csak azért szabadult meg tőle, mert a minisztériumnak egy bábra volt szüksége a Mentőszolgálat élére.

Összegzés: a beszámolónk elejéből már kiderül, hogy nem hatotta meg a döntéshozókat a mentők tüntetése, így valószínűsíthetően legközelebb az EMMI épülete előtt, majd a parlamentnél fognak tüntetni a "mindennapi hősök" a megélhetésükért.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.