Hét évvel ezelőtti hazugságát lőtte el újra Orbán Viktor a legsikeresebb konzultáció kapcsán

"Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, és itt állok..."

A parlamentben hétfőn Orbán Viktor 20 percen keresztül beszélt a nemzeti konzultáció eredményeiről, illetőleg következményeiről - igazából az utóbbi lett volna érdekesebb, de erről kevesebb szó esett.

A kormányfő közölte, a konzultációk eredményeként a magyarok nemcsak 4 évente szólhatnak bele a kormány munkájába, a kormányzat célja pedig az egyetértési pontok kialakítása. Véleménye szerint ezeknek a konzultációknak lett az eredménye például, hogy „a fejlődés ösvényére” lépett az ország.

Beszélt arról is, hogy kialakult egy új szellemi, politikai, akcióegység: "magyar Magyarországot, és európai Európát akarunk!"

Ha a számokat nézzük, 1 millió 680 ezer konzultációt töltöttek ki, amelynek a 94 százalékát postán küldték vissza. Ebből Orbán Viktor szerint már 1,4 milliót feldolgoztak, és hol a válaszadók 9/10-e, hol pedig a 99 százaléka ikszelte be a helyes megfejtést (persze olykor elszaladt a ló, mert nemegyszer "a magyarok kilenctizedéről beszélt" a miniszterelnök, de ez ugye erős csúsztatás).

Kijelentette, hogy továbbra is elkötelezett európai, de Brüsszel megváltozott, mert "Brüsszel nyiltan a terroristák pártjára állt". Ez utóbbi kiejelntését némi Sorosozással támasztotta alá.

Orbán Viktor ezután ígéretet tett, hogy "amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, és itt állok", addig állni fog a kerítés a déli határon, nem engedünk Brüsszel zsarolásának, addig a haza is védve lesz, megvédjük az eredményeket, nem fogadjuk el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen a jogainkból - hangzott el.

Csakhogy hét évvel ezelőtt ugyanezeket a szavakat használta, amikor arra tett ígéretet, hogy amíg ő miniszterelnök, addig külföldiek nem juthatnak magyar termőföldhöz, de ebben is csalatkoznunk kellett,

mert a kormány külföldieknek adott el földet, márpedig Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt.

Orbán Viktor szerint a konzultálók nyomatékosították, hogy sem Brüsszelben, sem Moszkvában, sem pedig Washingtonban ne döntsenek a sorsunkról, majd kitért a nemzetközi helyzetre is.

Mint mondta, Olaszországban egyre nagyobb a migrációs hullám, és a határainkon is egyre nagyobb a nyomás, és még mindig vannak olyanok, akik több millió migránst telepítenének be, (holott korábban még ő is ezt javasolta).

Érdekes volt, hogy Emmanuel Macron pártjának vasárnapi franciaországi győzelmét az európai rend elleni lázadásnak nyilvánította, pedig a nemrég megválasztott francia elnök a még erősebb integrációt támogatja. Igaz, a kérdést feltette, vajon mennyire marad erős a magyar érdekérvényesítés a közelgő német választások után.

Pedig probléma van bőven, hiszen több ezer magyar kamionsofőr munkája került legutóbb is veszélybe, és ez a trend folytatódhat más szektorokban is – figyelmeztetett Orbán Viktor.

A lényeg, hogy a nemzeti konzultáció jelzőcölöp lesz a kormányzat munkájában. De jó!