Orbán nem bírja tovább a szembesítést: péntekre minden fideszest visszarendeltek a szabadságról

Ha törik, ha szakad, le karja szedetni a plakátokat. 

 

Hiába remélték a fideszes és KDNP-s honatyák, illetve anyák, hogy az egész évi fáradhatatlan sorosozás, simicskázás, csicskázás no, meg az ország szédületes fejlődésére rámutató öninterpellációk súlyos szellemi megterhelése után végre kipihenhetik magukat. Orbán Viktor már nagyon nehezen viseli, hogy országszerte a "loptok", "visszavesszük" és a "leváltjuk" kifejezések kíséretében kell szembesülnie saját arcmásával. Így, hát nincs mese: hiába nem jött össze a szükséges kétharmados többség múlt szerdán, a kampányidőszakon kívüli plakátolást betiltó "Lex Csicskát" muszáj légkalapáccsal is keresztül verni az Országgyűlésen. 

A 24.hu úgy tudja, az összes kormánypárti képviselőt SMS-ben értesítették, hogy a június 23-ára Kövér László által összetrombitált rendkívüli ülésen

fejvesztés terhe mellett meg kell jelenniük a Házban. 

A szólásszabadságot durván korlátozó javaslatot szerdán még egységesen szavazta e az ellenzék, így egyetlen szavazat híján, de nem volt meg az elfogadáshoz szükséges kétharmad. A tegnap tartott ötpárti egyeztetésen ugyanakkor kiderült:

az MSZP kész lepaktálni a Fidesszel. 

A szocialisták a tanácskozáson igen terjedelmes javaslatbokorba csomagolták be a kormánypárttal kötött alkut. Többek közt a plakáthelyek kampányidőszakban történő arányos elosztását, a kampányplakátok regisztrálását és a "közpénzből való kampányolás" tilalmát is javasolják. (Az mondjuk balladai homályba burkolózik, hogy, ha nem közpénzből, akkor mégis miből is kampányolnának a pártok.)

Az MSZP-s javaslatok között szépen elrejtve azonban ott találjuk szinte

szóról szóra a kampányidőszakon kívüli plakátolást tiltó fideszes törvénytervezetet:

„A választási eljárásról szóló törvény szerinti kampányidőszakon kívül a szabadtéren található, kifejezetten reklám elhelyezésére szolgáló eszközön (a továbbiakban: szabadtéri reklámhordozó) és közforgalmú személyszállítási szolgáltatást nyújtó járművön nem tehető közzé olyan, a választói akarat politikai befolyásolására vagy annak megkísérlésére alkalmas üzenetet közvetítő falragasz vagy felirat, amely párt, politikai mozgalom vagy közhatalmi szerv, így különösen a Kormány vagy helyi önkormányzat népszerűsítésére vagy támogatásának az ösztönzésére alkalmas.”

A Jobbik frakcióvezetője, Volner János az egyeztetés után 

"a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnyilvánvalóbb és legdurvább politikai paktumáról"

beszélt, hozzátéve: az MSZP a kormánnyal lepaktálva elárulta a baloldali szavazókat.