Házasodhatnak a melegek Németországban

A Bundestag megszavazta az azonos neműek házasságát engedélyező törvényt.

Angela Merkel hétfőn, a Brigitte női magazin berlini rendezvényén ment neki eddigi véleményének, ami szerint azonos neműek között nem jöhet létre házasság, ugyanis az kizárólag egy férfi és egy nő között létrejövő kötelék. Ennek ellenére kedden úgy döntött, hogy az általa vezetett CDU/CSU képviselőit felmenti a frakciófegyelem alól, és hagyja, hogy mindenki lelkiismerete szerint szavazzon ebben a kérdésben. A Bundestag ülése 8 órakor kezdődött.

A melegházasságról való szavazást a CDU/CSU koalíciós társa, a szociáldemokrata párt kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy szaván fogják a kancellárt, hogy valóban nem utasítja-e már el a melegházasságot.

Bár Angela Merkelnek nem tetszett, hogy vetélytársai pártpolitikai üggyé tették a melegjogokat, mégis kénytelenek voltak lépni az ügyben, mivel a legtöbb lehetséges koalíciós partnerük (a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális FDP) kijelentette, hogy nem vállal kormányzati felelősséget a következő ciklusban, ha nem fogadják el a melegházasságot.

A péntek reggeli szavazáson végül 623 szavazatot adtak le, 393 képviselő szavazott igennel, 226 nemmel és négyen tartózkodtak - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Így Németországban mostmár hivatalosan is házasságot köthetnek az azonos nemű párok, Angela Merkel pedig gyorsan kibekkelte, hogy kampánytémává váljon a kérdés. Igaz a kancellár nemmel szavazott, kitartva korábban is hangoztatott álláspontja mellett.

 

(Kép: Britta Haßelmann twitter)