Itt vannak a Jobbik új plakátjai! - "Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel"

Az emberek 2018-ban a szavazófülkében "írhatják alá" a Jobbik társadalmi szerződését.

"Áder János ma már nem Magyarország köztársasági elnöke, hanem Orbán Viktoré"

- hangsúlyozta Jakab Péter, majd hozzátette, hiába védi az államfő a korrupt Orbán-rezsimet, és hiába próbálja elhallgattatni az egyetlen kihívó erőt, a Jobbikot.

"Üzenjük nekik: nem fog sikerülni. A Jobbikot nem lehet meghátrálásra késztetni, az utolsó törvényes lehetőségig küzdünk azért, hogy az igazság eljusson az emberekhez"

- fogalmazott a párt szóvivője.

Jakab Péter szerint az új plakátkampánnyal a Jobbik "Magyarország új diktátorainak" azt üzeni, hogy "a jövőt nem lehet megállítani, az igazság kimondását pedig nem lehet megakadályozni".

A korábbi kampányokról szólva kiemelte: eddig azt mutatták be a magyar népnek, hogy kik azok a korrupt fideszesek, akik miatt nem jut pénz a bérekre, az egészségügyre és az oktatása, elmondták azt is, hogy ezen csak úgy lehet változtatni, ha a Jobbik az emberekkel közösen leváltja az Orbán-rendszert.

Ehhez kéri az emberek bizalmát a Jobbik

Jakab Péter szerint az emberektől egy erő sem kérhet kormányzati felhatalmazást anélkül, hogy nem mondja el, hogyan is akar kormányozni. Az új jobbikos plakátkampány ebben a szellemben született.

A szlogennel kapcsolatban kifejtette:

Magyarországot csak magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel lehet vezetni.

Magyar szívvel, mert szerinte a Jobbik nem csak a szimpatizánsait, hanem minden magyar embert képvisel, szemben a Fidesszel, ami csak a saját másfél milliós táborával van elfoglalva és lemondott a társadalom döntő többségéről.

"Magasabb fizetésre, tisztességes nyugdíjra, színvonalas oktatásra és modern egészségügyre mindannyiunknak szüksége van, függetlenül attól, ki, melyik pártra szavaz"

- tette hozzá.

A közös problémákat a szóvivő szerint csak úgy lehet megoldani, ha az országot józan ésszel vezetik, és nem a mostani rögeszmékre épülő, Soros Györggyel és álproblémákkal hadakozó kormányzás zajlik, ami magára hagyja az embereket a hétköznapok harcában, amit a számlák és a hitelek kifizetése jelent.

Elmondta: ha a Jobbik nyer 2018-ban,

"Magyarországnak olyan kormánya lesz, ami nem csak Brüsszelt állítja meg, hanem legfőképp az elszegényedést és az elvándorlást; amelyik nem a népből él, hanem a népért; ami nem a saját zsebét tömi, hanem az országot gyarapítja".

A tiszta kézzel való kormányzásról szólva kiemelte: a Jobbik antikorrupciós ügyészséget állít majd fel, dupla büntetéseket szabna ki a közvagyont dézsmáló politikusokra és vagyonelkobzással irtja ki a korrupció írmagját is.

Erre szerinte azért van szükség, hogy az emberek érezzék:

magukért, családjukért és a hazájukért dolgoznak, és "nem azért, hogy Mészáros Lőrincnek idén is száz milliárd forinttal több legyen".

Új társadalmi szerződés

Jakab Péter szerint csak ez a három pillér a garantálhat "igazságos, biztonságos, szabad és élhető Magyarországot".

"Ezt a társadalmi szerződést kínálja a Jobbik a magyar népnek. És, hogy hol lehet aláírni? Jövőre a szavazófülkében"

- mondta el a Jobbik szóvivője, aki újságírói kérdésre válaszolva közölte: az új szabályozásnak megfelelően a plakátok július 15-ig maradnak a közterületeken.