Újabb gyöngyszemet produkált a magyar egészségügy

Egy Pest megyei férfi nem tudta beoltatni gyermekét, mert állandó fennakadások vannak az ellátásban.

Egy verőcei édesapa adott hangot felháborodottságának, amiért három hónapos kislánya nem kaphatta meg a védőoltását, mert az ÁNTSZ nem küldött újabb szállítmányt a Pest megyei településre. A gyerekorvos arra kérte a férfit, hogy egy hét múlva telefonáljon rá, ugyanis nem tudni mennyit késik a következő szállítmány.

"Ez jelenleg a helyzet az ország legfejlettebb régiójában, Közép-Magyarországon. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet a helyzet Keleten. Esetleg nem akarják megkérdezni az ÁNTSZ-t, hogy álhírrel állok-e szemben vagy ez a magyar valóság?"

- írta hitetlenkedve az édesapa.

Megtettük. E-mailben fordultunk az ÁNTSZ-hez, amire cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz.

Azonban egy, a minisztériumban dolgozó informátorunk szerint ez nem egyedi eset. Mint kiderült, mióta az OEP-et és az ÁNTSZ-t tavaly beolvasztották a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumába, folyamatosan akadozik az ellátás, mivel minden nagyon lassú és bürokratikus körülmények között zajlik. Forrásunk azt is elmondta, hogy nem csak az ellátásban vannak problémák, mióta becsatornázták őket az EMMI-be, hanem közüzemi tartozást (villanyszámla) is felhalmozott az intézmény.

"Csak a jóindulatnak köszönhetően üzemel még az ÁNTSZ rendszere."

- tette hozzá.

Tavaly mikor kiderült mit tervez a kormány, már sokan megjósolták, hogy borítékolható az összeomlás, mivel az addigi bürokratikus ügyintézés tovább lassul és a folyamatok követhetetlenné válnak. Ezzel azonban a kormány meg tudta előzni, hogy olyan jelentések készüljenek, amelyben az intézmény leírhatja, hogy vannak olyan kórházak ma Magyarországon, amik mindössze 25 százalékban felelnek meg az ÁNTSZ minimum követelményeinek. 

Ez ugyanis nem illik bele a magyar egészségügy szárnyalását lefestő kormányzati álomképbe.