Újra kiépíthetik a K-vonalat, közvetlen telefonkapcsolat lehet az állami szervek között

1998-ban szüntették meg.

A Magyar Nemzet szúrta ki a Magyar Közlöny hétfői értesítőjében a vonatkozó határozatokat. Az anyagokat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írta alá.

A terv értelmében egy nem nyilvános, helyhez kötött, tehát vezetékes telefonszolgáltatással kötnék össze a következőket:

  • államigazgatási és rendvédelmi szervek

  • kormányhivatalok

  • állami kórházak

  • kormányzati fenntartású közigazgatási szervek

  • Országos Bírósági Hivatal

  • Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

A kiépítésért a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) lehet a felelős. A teljes költség egyelőre ismeretlen, de idén már 307 millió forintot költenének rá. Az érintett állami és kormányzati szerveknek 2018. júniusáig fel kell mondaniuk a meglévő előfizetéseiket, ettől csak akkor térhetnek el, ha fizetniük kell a szerződésbontás miatt a szolgáltatónak.

Gerő Ernő nyomán

A K-vonalnak már 70 éves múltja van, kiépítését még Gerő Ernő rendelte el. Az információáramlás már akkor is kulcsfontosságú volt, a háború után viszont nem létezett Magyarországon megbízható telefonhálózat. 1947-ben kezdték kiépíteni, fénykora a nyolcvanas évek végén volt, végül 1998-ban számolták fel.

Később fejleszthetik a kommunikációt egy zárt mobilhálózattal is. Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János kancelláriaminiszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter feladata lesz, hogy előterjesztést készítsen egy önálló hálózatú, kormányzati célú mobiltelefon-szolgáltatás létrehozásáról. Jelenleg a Magyar Telekom nyújt flottás szolgáltatást a kormányzati szektor 200 ezer SIM-kártyájához, ezt februárban írták alá és 39 hónapra szól.

(fotó: Sulyok László / Faktor)