A Jobbik szerint más is zavarhatta Szijjártót a holland nagykövet nyilatkozatában

Másnak is szemet szúrt a korrupció.

Szijjártó a diplomata ellenségkép-gyártással kapcsolatos gondolatait emelte ki, Scheltema ugyanis azt mondta, a muszlim terroristák is „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

A külügyminiszter szerint a nagykövet ezzel a terroristák és a magyar kormány közé akar egyenlőségjelet tenni.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke úgy gondolja, Szijjártó Pétert nemcsak ez a kiragadott mondat zavarta, hanem az is, hogy a nagykövet nyíltan beszélt a korrupcióról.

"A holland nagykövetnek is szemet szúrt, amit az Orbán-kormány az elmúlt hét évben a korrupció elmélyítése és a jogállamiság felszámolása érdekében tett"

- fogalmaz Gyöngyösi, majd hozzáteszi:

"Szijjártó Péternek a leköszönő holland nagykövet interjújában valószínűleg nem csak az fájt, hogy egy külföldi diplomata is rámutatott arra a közismert tényre, hogy Magyarországon virágzik a korrupció, de az is, hogy lelepleződött Szijjártó külpolitikája, ami csak a magyar szavazók előtt bátor, külföldön meghunyászkodó és gyáva. A magyar diplomácia a teljes elszigetelődés útján halad, melyet jól jelez, hogy a magyar vezetőket már nem látják szívesen más európai fővárosokban, a meghatározó európai politikusok pedig még térségünkben tett útjaik során is elkerülik Budapestet."

A politikus a közleményben kiemeli: a Jobbik álláspontja szerint azáltal, hogy Magyarország megszakítja a nagyköveti szintű kapcsolatait Hollandiával, még távolabb kerül az európai politika színpadától abban az időszakban, amikor végre lehetőség nyílna az Európai Unió közösségének változásait a magyarok számára kedvező irányban formálni. 
Gyöngyösi hangsúlyozza: a Jobbik kormányra kerülését követően a magyar érdekeket fogja képviselni az európai politikában és minden erejével azon lesz, hogy az Európai Uniót számunkra kedvező irányban alakítsa. 

"Addig is csak reménykedhetünk abban, hogy Donald Trump amerikai elnök nem fogalmaz meg negatív kritikát az Orbán-kormány korrupciós ügyleteivel kapcsolatban, kiprovokálva a magyar diplomácia vezetőjének hadüzenetét" - zárul a közlemény.

A holland külügyminiszter szerint egyébként már megszólalt az ügyben: szerinte a terroristákkal kapcsolatos mondatot leszámítva jogosak a kritikák.