Nagy a baj a védőnői hálózattal: 171 ezer embert érint

Rengeteg a betöltetlen álláshely, sok helyen csak a helyettesítés maradt.

A Jobbik a védőnők helyzetének megoldását sürgeti.

Vágó Sebestyén, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

400 betöltetlen álláshely van az ágazatban és mintegy 1000 olyan terület van, ahol helyettesítéssel kell megoldani a szolgálatot.

Vágó Sebestyén rámutatott: a védőnői hálózat szempontjából ezáltal összesen 171 ezer ember kerül joghátrányba

A politikus egészségügyi és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szempontjából is fontosnak nevezte a védőnőket, utalva arra, hogy sokszor ők észlelik először a gyermekek elhanyagolását, veszélyeztetését, bántalmazását.

Felidézte, hogy az érintettek tavasszal levélben kérték az országgyűlési képviselőket, hogy az egészségügyi bértábla alapján kaphassák a bérüket.

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt közölte: ősszel ismét benyújtják az ehhez szükséges módosító javaslatot a parlamentnek.

Hozzátette: pártja emellett életpályamodellt dolgozna ki a védőnőknek, hosszú távú megoldásnak pedig az általuk kezdeményezett európai béruniót tartják, amellyel értékelése szerint a hazai bérek elérnék az európai szakdolgozói béreket.