Vajon miért védi a Fidesz a börtönben ülő MSZP-s Czeglédyt?

A szombathelyi Fidesz pedig pontosan így tett a Jobbik szerint. A kérdés, hogy miért?

Szilágyi György azt mondta: amikor előzetes letartóztatásba helyezték az MSZP-s Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselőt, akkor a Fidesz nagy megmondóemberei, Németh Szilárd, Hollik István és Budai Gyula egymással versengve szólították fel az MSZP és a DK-t, hogy hívják vissza képviselőjüket minden megbízatásból, és tiltakoztak az ellen, hogy Czeglédy Csaba felveszi a fizetését.
    
Ezzel szemben - folytatta - egy héttel ezelőtt a szombathelyi önkormányzat jogi bizottságának ülésén a Fidesz, összefogva az MSZP-vel, megvédte Czeglédy Csabát, és az ártatlanság vélelmére hivatkozva nem támogatta a Jobbik által kezdeményezett összeférhetetlenségi és méltánytalansági eljárást, hanem meghagyta tisztségeiben a börtönben ülő képviselőt.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

Serfőző Katalin közölte, a gyanú szerint a férfi a bűnszervezetet vezető Czeglédy Csaba bizalmasaként működött közre a csoport irányításában, így koordináló szerepet töltött be. A gyanúsított a bűnszervezet vezetőjének iránymutatása alapján, a szervezet alacsonyabb szintjén lévő társai irányításában, a különböző hatóságok eljárásaiban felmerülő problémák elintézésében vett részt.

Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi önkormányzati képviselője feltette a kérdést, hogy vajon mi állhat annak hátterében, hogy a Fidesz kiállt Czeglédy Csaba mellett.
    
Megjegyezte: Czeglédy Csabát korábban jogerősen elítélték adócsalás miatt, ezért rá nem lehet azt mondani, hogy ártatlan.
    
Felidézte: a Jobbik korábban kezdeményezte azt is, hogy hívják vissza Czeglédy Csabát a szombathelyi stadionberuházás felügyelőbizottságának éléről, de a Fidesz ezt először nem támogatta, majd végül bejelentették, hogy az önkormányzat szeptemberi közgyűlésén megteszik ezt a lépést.  
   
A politikus azt üzente Budai Gyulának, Hollik Istvánnak és Németh Szilárdnak, hogy nézzék meg a szombathelyi önkormányzati ülések jegyzőkönyveit, és tájékoztassák a közvéleményt arról is, hogy a Fidesz ebben az ügyben hiteltelen és hazudik.
    
Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy Czeglédy Csaba képviselőin keresztül továbbra is ellátja a DK védelmét különböző perekben, Szilágyi György azt mondta: aggályosnak tartják, ha egy börtönben ülő ember a DK-t képviseli és azt is, amikor ugyanez az ember az önkormányzatot képviseli a stadionberuházás kapcsán, hiszen jelenleg is ő a felügyelőbizottság elnöke.