Látványos meccsnek ígérkezik: játszani, futballozni akarnak a magyarok a portugálok ellen

"Játszani, futballozni akarunk, ki akarjuk szolgálni a nézőket, és meggyőződésem, hogy erre képesek vagyunk".

Bernd Storck, a magyar válogatott német szövetségi kapitánya talán ennek szellemében is bízik csapatunk előre játékában:

„A mérkőzés képét nyilván döntően befolyásolja az ellenfél tudásszintje. Márciusban vereséget szenvedtünk Lisszabonban, de a mérkőzést utólag higgadtan végignézve azt lehetett látni, hogy húsz-huszonöt percig meg tudtuk lepni a stílusunkkal az ellenfelet. Nem kétséges, hogy Európa egyik legjobb csapata jön velünk szemben, ehhez kell igazítani a taktikai elképzelésünket, de nem akarunk lemondani a saját filozófiánkról. A labdatartás bizonyos helyzetekben lehet két-három érintés és gyors ellentámadás is, persze a legfontosabb az, hogy a csapat egységes legyen, fegyelmezetten védekezzen, de törekedjen arra, hogy minél hamarabb labdát szerezzen és minél hosszabb ideig birtokolja azt. Játszani, futballozni akarunk, ki akarjuk szolgálni a nézőket, és meggyőződésem, hogy erre képesek vagyunk, ezért ezt erősítem a futballistákban”

- idézi a Nemzeti Sport a szakembert.

Ne feledjük, bár vasárnap reggel még 5 ponttal vezetünk a negyedik helyezett Feröer ellen, azonban amíg mi a következő két meccsen megütközünk a portugálokkal, majd idegenben Svájccal, addig az északiak előbb Andorrát, majd Lettországot fogadják -

így nem elképzelhetetlen, hogy október 10-én a budapesti "bronzdöntőre" pontelőnnyel érkezik a fél amatőr csapat.

Mindenesetre, ha támadószellemben lép fel vasárnap este (20:45) a magyar válogatott, akkor valóban látványos csata elé nézünk.