Magyargyűlölő románokat utaztatnak holnapi magyar-román kosárlabda meccsre?

Ellensúly a túl sok magyarral szemben. 

A holnap este fél kilenckor kezdődő összecsapás nem csak a pályán, de a lelátón is izgalmasnak ígérkezik. Az biztosnak tűnik, hogy a közönség felét a mieink - mintegy 1300 anyaországi és 4000 erdélyi magyar - fogja kitenni. Hogy a hazai szektort kik töltik majd meg, az egyelőre nem tisztázott - ám a jelek nem túl biztatóak. 

Sajtóértesülések szerint

különböző erdélyi városokból utaztatnának - ingyenes szállítást és belépőjegyet biztosítva -  románokat a mérkőzésre,

mert a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) attól tart, hogy a mintegy ötezer várható magyar szurkoló hazai pályává varázsolja a vendégek számára a kolozsvári csarnokot. 

Mindig szép, amikor Kolozsvárott zeng a magyar himnusz

Romániában, na jó, Erdélyben már javában zajlanak a kosárlabda Európa-bajnokság C-csoportjának a küzdelmei, és amellett, hogy minden tiszteletet megérdemelnek a magyar kosarasok, azért az sem mellékes, hogy Kolozsvár még négy alkalommal fog zengeni a magyar himnusztól - és a románok ez ellen nem tehetnek semmit.

A szövetség ugyan cáfolta, hogy erre készülnének, ugyanakkor nyilvánosságra hozták a nagyszebeni klub levelét, amelyben kérik, hogy

100-120 szurkolójuk számára garantáljanak helyet a lelátón.

A szebeni tábor az elmúlt években többször is bizonyította, hogy fekete öves magyargyűlölők. 2014 áprilisában a Maros KK elleni mérkőzésen 

"Aici este România! (Ez itt Románia!) Szopjátok ki a faszunkat magyarok!"

feliratú molinóval kedveskedtek a marosvásárhelyieknek. 

A szebeniek tavaly októberben már bemutatkoztak Kolozsváron is, amikor az egyik magyar játékos szabálytalankodása adott nekik remek alkalmat arra, hogy a futballstadionok lelátóiról és a nagyromániás tüntetésekről jól ismert  

"Afară, afară cu ungurii din ţară!” („Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból!”)

skandálással jelezzék elköteleződésüket a népek békés együtt élése mellett. 

A Diszkriminációellenes Tanács mindkét produkciót pénzbüntetéssel jutalmazta.