A BME állítólag a tervezéstől kezdve ellenőrizte a kettétört hintát

A tulajdonos szerint minden jogszabályi kötelezettségnek megfelelt a játék.

Minden jogszabályi kötelezettségnek megfelelt az a vadonatúj körhinta, amely kettétört szombaton Várpalotán, mondta el a hvg.hu-nak a tulajdonos. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz. A balesetet kiváltó okot még mindig nem tudni.

A portál megszólaltatta a várpalotai körhintát üzemeltető Grázner Attilát, aki történetesen a Szórakoztató és Vidámpark Vállalkozók Országos Egyesületének is a vezetője. A kettétört extrém körhinta üzemeltetője elmondta, nem igaz, hogy ő építette az eszközt, a törvény szerint előírt mérnökök tervezték meg a szerkezetet, és rendelték meg az alkatrészeket. Mind a tervezést, mind a gyártási technológiát, mind az üzembe állítást ellenőrizte a BME Járműelemek Tanszéke, amely egyike annak a két hitelesítő helynek Magyarországon, amely az ellenőrzést elvégezheti.

A szerkezet idén június 8-án állt rendszerbe. Hogy Várpalotán miért következett be a végzetes baleset, még nem lehet tudni, a vizsgálatok vélhetően hosszan elhúzódnak. Az biztos, hogy a tartó szerkezetnek 22 tonnával többet kell elvileg elbírnia, mint a körhintán a használat közben jelentkező maximális terhelés.

A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság vette át a nyomozást, foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés a vád, és ismeretlen tettest keresnek. Greznár állítja: üzemeltetőként nem követett el szabálytalanságot. Az üzemeltetési naplót jól vezette, az aznap reggeli ellenőrzések is be voltak vezetve: megnézték többek közt a csavarok, biztonsági zárak, hidraulikus folyadékok állapotát, és mindent rendben találtak.

A sajtóban, közösségi médiában különböző hírek láttak napvilágot: hogy előző nap le kellett állítani a gépet meghibásodás miatt, vagy hogy az ominózus olasz alkatrészt azért vehették meg, mert olcsóbb volt. Ezeket Greznár cáfolja. Előző este feltámadt a szél, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy a széllökések miatt az öt méternél magasabb szerkezeteket leállítják. Az alkatrészt pedig katalógusból rendelték egy magyar forgalmazótól, a kívánt és előírt paraméterek szerint esett rá a választás, nem az ár miatt.

Mint ismert, szeptember 2-án  a várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén esett szét a nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, közülük egy sérültet a helyszínen láttak el, négyet pedig a veszprémi kórházba vittek. A koponyasérülést szenvedő, 18 éves fiút később mentőhelikopterrel átszállították a győri kórházba.