Majdnem győzelem Marosvásárhelyen: magyar marad a gimnázium, de nem lesz katolikus

A gyerekek maradhatnak az épületben, és továbbra is magyarul tanulhatnak. 

Csütörtökön a román külügy még arrogáns, emberkedő válaszban utasította vissza a budapesti bírálatokat, ám, este Mihai Tudose miniszterelnök egy televíziós műsorban alaposan leszúrta a diplomatákat az "elsietett és túl kemény" reakció miatt. Akkor már sejteni lehetett, hogy a románok mégsem feszülnek be teljesen az ügyben. S láss, csodát,

fél nappal a kormányfői megnyilatkozás után hirtelen sikerült megoldást találni a hónapok óta húzódó kérdésre.

A Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. 

Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpresnek elmondta:

a Római Katolikus Gimnázium diákjai abban az épületben folytatják a tanulmányaikat, amelyben eddig is tanultak,

csupán az iskola adminisztratív ügyei kerülnek át a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz mindaddig, amíg lezárulnak az iskola létrehozásával kapcsolatos perek. 

Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője elmondta: a kialakult helyzetben

kielégítőnek találják a megoldást.

Hozzátette: ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy az illetékes intézmények immár minden részletre figyelve újra létrehozzák a római katolikus iskolát, és a következő tanévtől minden a helyére kerüljön. 

"Nem tölt el örömmel, hogy ez egyet jelent a katolikus iskola jogi státusának a megszüntetésével,

de a gyerekek megvannak, a tanárok megvannak, az infrastruktúra megvan, csak éppen az iskola jogi személyisége hiányzik"

- részletezte. Úgy vélte: átmeneti tanév következik az iskola diákjai számára, amely a város egyetlen magyar tannyelvű gimnáziumának az ernyője alatt telik el. 

A katolikus iskola diákjainak és tanárainak a más iskola ernyője alá történő besorolását Liviu Pop oktatási miniszter rendelte el csütörtökön. Az anyaintézmény kiválasztása azonban péntekre és a Maros megyei tanfelügyelőségre maradt. Ioan Macarie főtanfelügyelő korábban azt az álláspontját hangoztatta, hogy az iskola osztályainak egy részét a Bolyai Farkas Gimnázium alá, másik részét pedig a román tannyelvű Unirea Főgimnázium alá kell rendelni.

A szülők elfogadhatatlannak tartották, hogy gyerekeik a magyar iskola ügyéhez mindvégig ellenségesen viszonyuló, perek sorozatát elindító Unirea Főgimnázium diákjai legyenek. 

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészségi eljárás ellehetetlenítette a tanintézet működését, és a megszűnés határára sodorta az intézményt. A Római Katolikus Gimnázium megszüntetése a Marosvásárhely legrangosabb román nyelvű iskolájának tartott Unirea Főgimnázium működését is fenyegeti. Egy szerződés értelmében ugyanis az iskola addig használhatja a római katolikus egyház egyik épületét, amíg a másik épületben a katolikus iskola működik.

(Fotó: MTI/Boda L. Gergely)