Szóval írt az Origo egy izé...betűhalmazt arról, hogyan rettegnek az idős emberek "Vona legényeitől", akik országszerte rettegésben tartják, mocskolják, utcán, liftben, lépcsőházban támadják meg őket. A bátor kalandvágyók rákereshetnek a neten, rendes internetpolgár vírusos tartalmat nem linkel, így én se teszem. Bőven elég egyetlen részlettel megismerkednünk, hogy lássuk, mivel állunk szemben.
"Egy másik idős ember egy bankban sorszámot akart húzni, kereste, hogy a hat-nyolc gomb közül melyiket kell megnyomnia, majd megszólalt a mögötte álló, ötven körüli férfi: mi az, nem találod a gombot? Nem értette először, hogy ki és miért tegezi, megfordult, de kérdést sem kellett feltennie: majd a Vona rendet rak az ilyen hullák között."
A cikk, ahogyan azt a legnyomorultabb hulladék anyagoknál megszokhattuk, ezúttal is névtelen, és persze egyetlen történethez sem adja a nevét egyetlen szereplő sem. Mert, hogy
ezek az emberek és ezek a sztorik nem léteznek.
Ordít róluk, hogy minden betűjükben, minden vesszőjükben 101%-ig a képzelet szüleményei. Pontosabban: a gátlástalan, aljas szervilizmusé, amely a szerző kezét vezette, miközben kiizzadta magából ezt a több ezer karakternyi horror fantasyt.
Önmagában az, hogy a fideszmédia tartalomipari segédmunkásai bornírt, életidegen, kilométerre érezhetően megrendelés bűzű selejtet termelnek, egy Facebook-bejegyzést se érne meg, nem, hogy egy cikket. Az ember legyint egyet, keserű grimaszra húzza a száját, és megállapítja, hogy business as usual, nincs itt semmi látnivaló. Ez az origós rémlátomás már új szint, ezen percekig vonyítva röhögtem - de aztán lefagyott a számról a mosoly.
Ez ugyanis nem akármilyen szemét.
Ez radioaktív veszélyes hulladék, életveszélyes lelki azbeszt, amely elrákosíthatja az egész társadalmunkat.
Itt ugyanis már nem arról van szó, hogy egy politikust, vagy közszereplőt rágalmaznak, még csak nem is a családjukat mocskolják.
A célpontban már nem egy-egy személy áll, hanem egy egész embercsoport.
Akiknek az a halálos, megbocsáthatatlan bűne, hogy nem lelkes hívei a hatalomnak. Egy ellenzéki párt szavazói. Nyíltan ezért köpködni őket még a Fidesz-univerzumban is ciki lenne. Elvégre a kormánypárti szavazók nagy többségétől is távol áll, hogy pusztán a véleményük miatt utálják embertársaikat.
Más okot kell adni rá: a rettegést.
Igazán ugyanis csak azt tudjuk elvakult, pokoli módon gyűlölni, akitől félünk. A gyűlöletkeltés évezredes, ősi receptje, hogy ha rá akarjuk ereszteni valakikre a sajátjaink dühét, először be kell bizonyítanunk számukra, hogy azok a valakik veszélyesek.
Ostobák, primitívek, elvakultak, agresszívek, vérszomjasak. Olyanok, akik nyugdíjas néniket szidalmaznak, bácsikat vernek össze a lépcsőházban.
A gyűlöletet sarjadzó rettegést pedig azoknak a szívébe lehet elültetni a legkönnyebben, akik a legsérülékenyebbek, a legelesettebbek. Akiket könnyű arról meggyőzni, hogy a náluk erősebbek az életükre törnek, hiszen szinte mindenki erősebb náluk: az idős emberek. Az ő lelküket akarja most megmérgezni a Fidesz ezzel a veszélyes, rákkeltő hulladékkal.
Az anyánkat, az apánkat, a nagynénénket, a nagyszüleinket akarják megmérgezni.
És ez az, amire nincs bocsánat. Soha. Sehol. Senkinek.
Lehet elfogultnak lenni, lehet indulatba jönni, lehet előítéletesnek, akár igazságtalannak is lenni. Lehet manipulálni, csúsztatni, akinek gyomra van hozzá, a pofájába is hazudhat az olvasóinak. A sajtószabadság rohadt sok mindent elbír. De azt nem, hogy egyik embert a másik ember vérszomjas, halálos ellenségének fessük le, aki az életére tör.
Azt nem, hogy egyik magyarral elhitessük: vagy ő, vagy a másik magyar maradhat.
Mert ez a Szabad Nép '51-ben a kitelepítések előtt, a jugoszláv Borba '91-ben a polgárháború előtt, ez a tuszi rádió a ruandai népirtás előtt '94-ben, meg a venezuelai köztévé napjainkban. Ez nem média, még csak nem is propaganda.
Ez vírus. És aki ezt írja, aki akár csak egy szerkesztőségben képes tartózkodni azzal, aki ezt írja, az nem újságíró, hanem vírushordozó.
Ott is fogják végezni mind, egytől egyig a történelem lepratelepén. Addig is csak vegyvédelmi ruhában érjünk hozzá a mocskukhoz!