Potyognak ki a csontvázak az úszószövetség szekrényéből

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) megbukott elnöke Bienerth Gusztáv számos megdöbbentő szerződést kötött vezetése alatt. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Lapunk birtokába jutott információk szerint Bienerth Gusztáv 4 éves szerződést kötött az Arena céggel, ezt hajlamos volt töblettámogatásként beállítani.
Ezzel szemben az úszószövetség a létező alapszerződés mellett évi 50 millió Ft+áfa értékben kapott támogatást. Ennek keretében az Arena biztosította a Jövő Bajnokai program résztvevőinek a sárga sportfelszereléseket.

Bienerth erre már nem tartott igényt, inkább azt kérte, hogy ezzel az 50 millió+áfa értékkel növeljék meg a MÚSZ támogatását, hogy ebből a pénzből vegyék meg az utánpótlás szereléseit. Így a látszatra megnövekedett összegből tudott jutalékot fizetni egy bizonyos W.J.-nak, akit korábban a felügyelő bizottságba is javasolt. Ennek az illetőnek az volt a dolga, hogy az Arena-tárgyalás előtt kérjen ajánlatot a konkurens Speedo cégtől, később pedig maga is vegyen részt az egyezkedésen.

Információink szerint ezért 2017. márciusában több mint 4 millió, júliusban több mint 11 millió, összesen 14,5 millió forintot kapott. Azért kapott ilyen sok pénzt, mert az Arenával kötött 4 éves szerződés időszakára előre, egy összegben fizették ki neki a 15%-os jutalékot. A szerződés már létezett ugyan, de példa nélküli a szövetség életében, hogy ennyire előre kifizessék valaki jutalékát. Úgy tudjuk, hogy az elnök és W.J. közti szerződést ügyvéd nem jegyezte ellen.

Fizetések

Nyílt titok, hogy Bienerth Sz.K.-t kérte fel a szövetség operatív igazgatójának, havi bruttó 750 ezer forintért. Az illető egyébként tavaly érettségizett. Sz.L. belsőépítészeti tanácsadásért havi bruttó 500 ezer forintot kapott, a DG Kft. beiktatásával érmek tervezéséért, ajándékcsomagok összeállításáért több mint 1,3 millió forintot+áfa kapott. Egy másik grafikai tevékenységért ugyanezen a cégen keresztül 1,8 millió forint+áfát. A DG-vel azonos címre bejegyzett PPC közreműködésével 1 millió+áfa érkezett, 2 nappal azután, hogy az bejegyzésre került.

Az EM Kft.-nek 5 millió+áfát fizettek a logóért utalt 1,8 millió+áfás ellentételezéstől függetlenül, a 2024. évi világbajnokság pályázati anyagáért. Ezt ugye meg is nyertük.

A szövetség párhuzamosan több informatikai céget is foglalkoztatott. Az AS, az LP és az I Kft.-t, melyeknek 350-800 ezer közti összegeket fizetett, plusz áfát. A munkájukat korábban és felkérésük alatt is egy külső munkatárs végezte 62 ezer forint+áfáért.

Lapunk úgy tudja, hogy feljelentés is történt a Fővárosi Főügyészségen a fenti és ezekhez hasonló ügyekben.

Mi a helyzet Sós Csabával?

Sós Csaba szövetségi kapitány végig kitartott Bienerth mellett, elmondása szerint azért, mert neki más a neveltetése, és hálás volt az elnöknek a szövetségi kapitányi felkérésért.

Bienerth 2017. május 31-én kötött szerződést az Aquavarázs Kft.-vel, melynek alapján Sós havi 762 ezer forintért, mint az edzőbizottság és a parabizottság elnöke szakmai tanácsadást végezzen. Emellett a MÚSZ szakmai alelnöke is. Bienerth korábban azt mondta, hogy ha az elnökség bármely tagja ellentételezést kap tevékenységéért, azt a szövetség közgyűlésének előzetesen jóvá kell hagynia. Erről a kifizetésről viszont senki nem tudott.

(fotó: Szalmás Péter / Népszava)