Molnár becsomagolva ugyanazt mondta, mint Botka: a szoci szavazók a Jobbikra szavazhatnak

"Ezt a menetet elvesztetük."

Molnár Gyula elmondta, hogy Botka számolt azzal, hogy nemtelen támadások, és érdemtelen pozícióharcok fogják hátráltatni a munkáját, ugyanakkor megköszönte neki az eddigi 9 hónapot.

Közölte azt is, hogy az elnökség tárgyalódelegációt (Hiller István, Tóth Bertalan és Molnár Gyula) fog küldeni még a héten az ellenzéki pártokhoz, egyeztetni az új helyzetről. Az országos választmány elnöke - tehát a tényleges vezető - pedig Molnár Gyula lett.

"Szomorú pillanat: ezt a menetet elvesztettük"

- jelentette ki, hozzátéve: "aki ma pezsgőt bont, az nem barátja a szocialista pártnak - aki ma ünnepel, nem méltó arra, hogy együtt működjünk".

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy

nem kívánja kommentálni Botka László maffiahálózatra vonatkozó és Újhelyi István lemondó nyilatkozatait,

és erre kérte a párttársait is.

Molnár Gyula aláhúzta,

jelenleg nincs preferáltja a miniszterelnök-jelölti posztra,

nem is kívánnak most ezzel foglalkozni. Ugyanakkor továbbra is a közös jelöltben és a közös listában gondolkozik.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy nem érzi-e úgy, hogy a folyamat kicsúszott az MSZP irányítása alól, a dominók egy előzetes terv szerint dőlnek el, miszerint az LMP megerősödik, a szocialisták pedig elbuknak.

Olvasta ezt a forgatókönyvet - ismerte el lapunknak: de az elmúlt hónapok tárgyalásai, és saját a politikai érzése ezt nem támasztja alá. "Ráadásul egy jelenségre szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, mielőtt még végső konklúziót vonnának le: sem a DK, sem pedig az LMP támogatottsága egy centivel nem emelkedett az elmúlt időszakban" - tette hozzá.

Majd jött az igazi balhorog:

"szeretném még egyszer világossá tenni: téved, aki ilyen stratégiát próbál meg szervezni, mert a mi szavazóink fegyelmezett emberek, ha nem látják azt, hogy az MSZP van, akkor vagy otthon maradnak, vagy pedig adott esetben olyat tesznek, amit később maguk is megbánnak. De egy biztos, ők kormányváltó szavazatot fognak leadni".

Ezt érdemes párhuzamba állítani Botka László kijelentésével is, miszerint csak egyetlen kormányváltó erő létezik az ellenzékben - csakhogy az a Jobbik.

Botka: a kormányváltást akaróknak csak a Jobbik maradt

"Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és - számomra különösen fájdalmasan - szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele" - írja a politikus. "A Fidesz néhány ügynökének azonnali média-megjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít.

S ha már a Jobbik: Molnár Gyula az Alfahír kérdésére szintén elismerte,

jelenleg senkit nem tudnak delegálni egy miniszterelnök-jelölti vitára, így Vona Gábor ma este ellenfél nélkül marad.