Mészáros cégei kaszáltak a legnagyobbat az Erzsébet-táborokon

Nem meglepő.

Az Erzsébet-programot 2012-ben indította el az állam. A program legjelentősebb eseménye a rászoruló gyermekek nyári zánkai nyaraltatása, de hozzá tartozik még a nyugdíjasok, nagycsaládosok, közszolgák állami szállodákban való kedvezményes üdültetése is.

Orbán Viktor büszkén mondta idei Tusnádfürdőn tartott beszédében, hogy azt az 5 milliárd forintot, amit minden évben a szegény gyerekek nyaraltatására fordítanak a nemzetközi cégek profitjából veszik el adó formájában. Azt azonban nem tette hozzá, hogy a program szervezésével ezeknek a pénzeknek egy jó része strómanjai zsebébe folyik át.

A 444.hu mivel az Erzsébet-programok honlapján nem érte el a gazdálkodására vonatkozó közérdekű adatokat, ezért 2016 áprilisában felvilágosítást kért az állami cégek szerződéseiről. A kérésre azonban érdemi válasz nem érkezett. 

Nem hagyták annyiban, a TASZ segítségével perre mentek az adatok megismeréséért, ahol az állami cég ugyanazzal érvelt ellenük, mint anno az MNB alapítványok, miszerint ők már a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénzével,

tehát alapítványi pénzzel gazdálkodnak, az már nem számít közvagyonnak, így nem is kell költéseikről beszámolniuk a nyilvánosságnak.

A gondolatmenetet első fokon nem fogadta el a bíróság, végül peren kívűli megállapodással sikerült megszereznie a lapnak az Erzsébet Üzemeltető Kft. szerződéseinek listáit. Ezekből kiderült, hogy

több mint félmilliárd forintott költöttek 2014-től Mészáros Lőrinc cégeinél.

Az állami táboroztatás legnagyobb beszállítói a felcsúti polgármester cégei voltak. 

  • Az Aranykorona Zrt-hez nettó 14,3 millió forint
  • a Búzakalász 66 és a Bakonyhús Kft-hez nettó 504 millió forint
  • a Vivienvíz Zrt-hez nettó 7,1 millió forint került.

Nem csoda, hogy ennyire nem fűllött a foguk a szerződések kiadásához, arról nem is beszélve, hogy közben napvilágot látott, hogy valószínűleg a szegény gyermekeknek szánt pénzből az Erzsébet-táborok főtitkára napi 110 ezer forintért bérelt villából jár dolgozni. A tábor vezetője állítólag maga finanszírozta a lakhatása költségeit havi 1,85 millió forintos keresetéből. Dehát valamiből az ő fizetését is ki kellett gazdálkodni.

Kiderült mennyi fizetést kap az Erzsébet táborok főtitkára

Hornyák Tibor később azt állította, hogy nem az alapítvány bérli neki az ingatlant, amibők a cikk megjelenésének napján költözött ki, hanem saját zsebből finanszírozza, így családja is nyaralhat, míg ő a táborban dolgozik.Az RTL Klub utánajárt, hogy ha ez az állítás igaz, miből telik Hornyáknak a hárommiliós havi bérleti díjra.Mint kiderült a főtitkár havi nettó 1 millió 850 ezer forintot keres.És a villára még 15 százalékos kedvezményt is kapott.