Féléves mélyponton a Fidesz

Az Iránytű Intézet kutatása szerint jelentősen veszített támogatottságából a kormánypárt.

A Magyar Nemzet megbízásából végzett kutatás azt mutatta ki, hogy a választani tudó biztos szavazók között jelentős csökkenés mutatkozott a kormánypártok támogatottságában.

Az augusztusi 51 százalék szeptemberre 43 százalékra esett.

A második helyen 22 százalékkal a Jobbik áll, 11 százalékkal pedig az MSZP szerezte meg a harmadik helyet.

A felmérés azonban még Botka László távozása előtt készült. A szocialista miniszterelnök-jelölt visszalépésének hatásai a következő kutatásban lesznek csak mérhetők.

A kis pártok közül a DK és az LMP tudott erősödni, és mindketten megugranák a parlamenti küszöböt. A DK 8, míg az LMP 7 százalékon áll.

A küszöb alatt maradt a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt 3-3 százalékkal. Az Együtt 2, a Párbeszéd mindössze 1 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A teljes népesség körében az augusztusi 31 százalékból 3 százalékot veszített a Fidesz, ám a 28 százalékkal még így is vezető helyen áll. A Jobbik követi némi emelkedést mutatva 15 százalékkal.

Itt látható, hogy az MSZP kormányváltó erő helyett a kis pártok szintjére süllyedt. Az Iránytű 7 százalékot mért a szocialistáknak, míg a DK és az LMP 5 százalékos bázissal rendelkezett szeptemberben.

A bizonytalanok 13 százalékon állnak, a választók tizede pedig biztosan nem menne el szavazni.

Az Iránytű azt állapította meg, hogy az elmúlt fél évben mért 50 százalék körüli fideszes vezetéshez képest, jelentős visszaesés a szeptemberi 43 százalék. A Jobbik támogatottságában nem mutatható ki különösebb változás, míg az MSZP támogatottsága két számjegyűről egy számjegyűre csökkent.