Kínosan beégett az MSZP: össze-vissza beszélnek a miniszterelnök-jelöltségről

Valaki kapcsolja le a villanyt a baloldalon…

A víg/végjáték újabb pikáns fordulata: Tóth Bertalan, a 10 százalék alá esett MSZP frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy a szocialisták el tudnák képzelni kormányfőjelöltnek a „vállalom-nem vállalom-csak akkor vállalom” Balázs Péter volt külügyminisztert. Erről állítólag még egyeztetettek is. Az ATV Balázst is behívta vendégként a műsorba, aki ellentmondva a szocialista politikusnak kijelentette:

nem jelentkezett be sehova és nem kérte fel senki jelöltnek.

Azt mondta: az sem igaz, hogy az MSZP informálisan megkereste volna. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, aki szintén a műsor vendége volt, elmondta: a szocialistákkal folyó tárgyalásokon fel sem merült Balázs neve, sőt a közös miniszterelnök-jelöltség sem.