Toroczkai: Hiszek abban, hogy Isten segítségével a magyarok és a lengyelek győzni fognak!

Idén is rengeteg magyar résztvevője volt a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepen tartott felvonulásnak. A Marsz Niepodległości (Függetlenség Menete) nevű rendezvényen a százezres tömegben feltűntek a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) aktivistái Farkas Gergellyel, az IT elnökével, a Jobbik frakcióvezető-helyettesével az élen, de megjelent Pintér Tamás, a párt országgyűlési képviselője is. Az ünnepi felvonulás végén a színpadon beszédet mondott Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, a migrációs válság által egyik legjobban sújtott település, Ásotthalom polgármestere is.

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a lengyel hazafias szervezetek a Függetlenség Menetét. A minden évben százezer főt vonzó eseményen a lengyel társadalom minden rétege képviselteti magát. Így nem meglepő, hogy ugyanúgy találkoztunk jelzőtüzet büszkén tartó, nyakban ülő kisgyerekkel, mint hazafias szólamokat tiszta szívvel skandáló idősekkel is.

A Függetlenség Menetéről szóló képes tudósításunkat itt nézheti meg:

"Mi Istent akarjuk!" - Nézegessen magával ragadó képeket az idei lengyel függetlenség napjáról

A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldaraboltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett. Varsóban összesen 12 menetet tartottak a nap folyamán.

A felvonulás a varsói városközponttól a Nemzeti Stadion melletti nyílt térig tartott, ahol a színpadon felszólalt Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, a szerb határ mentén fekvő Ásotthalom polgármestere is.

Toroczkai beszédében felidézte: a migrációs válság kezdetén egyedül öt mezőőrrel kezdték védeni a magyar–szerb határt. A magyar kormány csak ezt követően küldte oda a rendőrséget és a hadsereget, majd végül felépítették azt a 170 kilométer hosszú kerítést, mely megállította a migrációt az Európai Unió délkeleti határán. A jobbikos politikus bevándorlás elleni küzdelméről szóló szavait a tömeg hosszas „dziękujemy!” (köszönjük!) skandálással üdvözölte. Toroczkai emlékeztetett: a bevándorlók 90 százaléka muzulmán fiatal férfi, többek közt Ásotthalmon fogták el az Iszlám Állam terroristáját is.

Európa nagyon nagy bajban van – vélte a Jobbik alelnöke. A déli határon helytállunk – tette hozzá, egyúttal köszönetet mondott a lengyeleknek, akik saját rendőreiket is oda küldték a határ védelmére. Ám Európát, az európai nemzeteket más veszély is fenyegeti. Közölte: Brüsszelben azon dolgoznak, hogy megszüntessék az európai nemzeteket, és létrehozzák az Európai Egyesült Államokat.

El akarják pusztítani a lengyel nemzetet és a magyar nemzetet is! Hagyjátok ezt?

– tette fel a kérdést, amire a több tízezres tömeg hangos „nie!” (nem!) felkiáltással válaszolt. Toroczkai hangsúlyozta: ő a lengyel–magyar történelmi, testvéri szövetségben hisz, szerinte együtt megállíthatók az Európai Unió vezetői. „Hiszek abban, hogy Isten segítségével mi, magyarok és ti, lengyelek győzni fogunk!” – húzta alá. Leszögezte, a magyarok minden bajban a lengyelek mellett fognak állni, és tudja, hogy a magyarok is számíthatnak „lengyel testvéreikre”.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

Brenner Koloman szükségesnek tartja, hogy erre a területre fordítsák a nemzeti össztermék 6 százalékát, de lehetőség szerint inkább 8 százalékát.
Az államtitkár kijelentette: „kétszeresen is meg kell majd küzdenünk a 2022-es győzelemért”.
Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.