A kisgazdák is csatlakoznak a Jobbik pénteki tüntetéséhez

Az LMP, a Momentum, az Együtt és az Európai Alternatíva Párt után az egykor szebb napokat látott FKgP is jelezte, hogy részt vesz a Jobbik tüntetésén.

A Független Kisgazdapárt felháborítónak tartja az Állami Számvevőszék eljárását, amelyen keresztül a hatalom el akarja lehetetleníteni a Jobbik választásokon való indulását, ezen keresztül a törvényes megmérettetését.Szolidárisak vagyunk a kormányváltáshoz szükséges erővel rendelkező Párttal, súlyosan antidemokratikusnak és törvénytelennek tartjuk a számvevőszék eljárását - írja közleményében Balogh Károly, az FKgP elnöke.

A kisgazdák felszólították a kormányt, hogy fejezze be az FKgP-vel szemben állami és bírósági szervek útján 25 éven túl folytatott jogi holokauszttal egyező, diktatúrákat idéző aljas játszmáit, térjen vissza a mindenkinek egyenlő esélyeket és feltételeket biztosító törvényes eljáráshoz.

"Semmi sem adhat alapot arra senkinek, hogy letérjen a demokratikus útról és a törvény szerint független intézményeket önös érdekei szerint használja föl, a hazai és nemzetközi jogrendet is sutba vágva" - fogalmaznak.

"A Független Kisgazdapárt felháborítónak tartja az Állami Számvevőszék eljárását, amelyen keresztül a hatalom el akarja lehetetleníteni a Jobbik választásokon való indulását, ezen keresztül a törvényes megmérettetését. Szolidárisak vagyunk a kormányváltáshoz szükséges erővel rendelkező Párttal, súlyosan antidemokratikusnak és törvénytelennek tartjuk a számvevőszék eljárását."

A Független Kisgazdapárt szolidáris a Jobbikkal, ezért ők is részt vesznek a Jobbik melletti tüntetésen.

A demonstráció pénteken 17 órakor lesz a Fidesz Lendvay utcai székházánál.