Elegük van a magyaroknak az egészségügyből: aki teheti, már magánorvoshoz fordul

Míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást.

Öt éve 33 ezer, három éve 41 ezer, addig idén már átlagosan 57 ezer forintot fizettek az érintettek egy év alatt különféle szakorvosi rendelőkben. A megkérdezettek 28 százaléka nyitott arra, hogy a magánorvosi alapszolgáltatásokat piaci egészségbiztosításon keresztül vegye igénybe, és ezért átlagosan havi 5-6 ezer forintot fizetne szívesen.

A tanulmány szerint a lakosság elsősorban a magyar állami egészségügyi rendszer hiányosságai miatt fordul a magánszolgáltatók felé. Az egészségügy általános helyzetéről a közmegítélés a 2014-es felmérés óta tovább romlott:

az osztályzatoknak már akkor is alacsony szintű 2,26-os átlaga idénre 1,76-ra esett.

Ezzel párhuzamosan 2014 óta jelentősen, 50-ról 65 százalékra emelkedett azok aránya, akik félelemmel gondolnak arra, mi történik velük, ha orvoshoz kell fordulniuk egy potenciális jövőbeli betegséggel.

Hosszabbodó várólisták, korszerűtlen rendelők

A szakorvosi ellátások területén a legnagyobb problémát a betegek számára a hosszú várakozási idő jelenti.

A kiválasztott rendelésre átlagosan 35 napot kellett várnia a válaszadóknak,

(ez 2014-ben 32 nap volt), az előzetes bejelentkezés ellenére pedig a rendelőben is átlagosan közel egy órát kell várakozni. Az adatok szerint a várakozók 14 százalékának több mint 2 hónapot kellett várnia a szakorvosi vizsgálatra, 23 százaléknak pedig 1-2 hónapot. 27 százaléknyian 3-4 hetet vártak, 36 százaléknyian ugyanakkor 1-2 héten belül eljutottak a vizsgálatra.

A második problémás szempont a szakorvosi rendelők felszereltsége és megfelelő komfortja, itt a megkérdezettek több mint kétharmada észlelt kisebb-nagyobb hiányosságokat.

A páciensek mintegy fele kritikus az ellátás szakmai színvonalával, és romlott a megítélés a szakdolgozóknak a betegekhez való hozzáállása tekintetében is.

Lényegében minden vizsgált csoportban egyre nagyobb teret nyernek a magánorvosi szolgáltatások: idén már 57 százaléknyian jelezték, hogy igénybe vettek valamilyen magánorvosi szolgáltatást. Azok aránya pedig, akik úgy nyilatkoztak, hogy csakis a magánegészségügyi intézményrendszert használják, három év alatt 5-ről 8 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan három év alatt csaknem 40 százalékkal, 41 ezerről 57 ezer forintra emelkedett az orvosi ellátásra kifizetett átlagos összeg is.