2017. 12. 29. 21:50

Éhezőknek szállítanak segélycsomagokat, mégis a legdrágább cég nyert a közbeszerzésen

Már ez is elég lenne ahhoz, hogy felkapjuk a fejünket az ügyre, azonban ezt még megfejelték azzal, hogy a cég minden bizonnyal előre tudta, hogy nyerni fog.

A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében, amelyet teljes egészében uniós pénzből finanszíroznak, újabb képtelenséget követtek el.

A program célja, hogy 13 milliárd forintból szállítsanak segélycsomagokat éhező magyaroknak. Ez azt jelenti, hogy ha a szállítási költségeken sikerül spórolni, annyival több vagy gazdagabb csomag kerülhet a rászorulókhoz.

Ennek fényében meglepő, hogy a tenderen csupán egy induló maradt, ugyanis a másik hármat kizárták, mondván irreálisan olcsó az ajánlatuk. A közbeszerzést így a legdrágább ajánlatot tevő cég nyerte, ami az LMP-s Hadházy Ákos szerint előre készült a győzelemre.

A politikus ezt dokumentumokkal bizonyította a 444.hu-nak és elmesélte, hogy az ügyről a cég egyik dolgozójától tud, aki az utcán szólította meg.

„Az utcán lépett hozzám a Halker csoport egy dolgozója és elmondta, mennyire felháborítja az, hogy főnöke szerint a szociális intézmény élelmiszer-alapanyag ellátását szolgáló közbeszerzéseken mindenütt ők fognak nyerni, mert a többieket ki fogják zárni. A kezembe nyomott egy meglehetősen bő táblázatot, ahol az általuk a tolnai szociális intézményeknek adott ajánlatok mellé ceruzával beírta, hogy egyébként a piaci cégeknek mennyivel olcsóbban adják az egyes árukat, mint a rászorulókkal foglalkozó intézményeknek.”

A 444 cikke felidézi, hogy a program korábbi üteme is tartogatott meglepetéseket. Nyáron a segélycsomagokat ugyanis egy

"Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el Önhöz és családjához"

feliratú dobozban szállították ki, amely minden részletében hamis állítás.

A csomagokhoz a kormánynak semmi köze nem volt. A pénzt az EU biztosította, a kiszállítást pedig egy közbeszerzési pályázatot megnyert magánvállalkozás végezte.